|
Témaindító hozzászólás
|
2017.02.19. 17:13 - |
Betegnek érzed magad? Akkor nincs is jobb hely az egészségügyi központnál, ahol az orvos megvizsgál, a patikában pedig kiválthatod a felírt gyógyszereket. Az általános orvos mellett, különböző szakrendelések is vannak, illetve amolyan kórházként is funkcionál, habár a súlyosabb eseteket általában a közeli nagyobb kórházba szállítják át. |
[36-17] [16-1]
 Nem mondhatnám, hogy túl sokat aludtam, pedig nem vagyok rosszalvó. Gondolataim annyira megteltek Lolitával és a tegnapi kalandunkkal, hogy egyszerűen nem tudtam nyugovóra térni. Kijárkáltam az erkélyre, elkezdtem biliárdozni – egyedül -, amit nyilván meg is untam. Vártam, hogy Audrey a nyakamon lógjon, de úgy látszik el volt nélkülem, amit furcsállottam.
Nem nagyon kellett ébreszteni, ugyanis jóval fel voltam, mielőtt az ébresztő kelthetett volna. Megmostam jéghideg vízzel arcomat, utána gyors készülés, ing simítás és már a munkahelyemen találtam magam. Feldobott a tény, hogy újra itt lehetek, és a gyerekekkel foglalkozhatok. No meg az is, hogy talán találkozok Lolitával. Ahogy ez a gondolat átfutott a fejemben meglepve mustráltam az irodámban Őt.
- Szép jó reggelt! – szökött széles mosoly arcomra. Ki gondolta, hogy így kezdődik ez a nap. – Mi járatban, kedves Lolita?
Táskámat székemre helyeztem, kipakoltam belőle néhány szendvicset, termoszban teát és új szerzeményeimet – matricákat – az íróasztalra csúsztattam. Majd szemeim megállapodtam Lolitán. |
 Reggel fáradtan keltem, és sajnos kicsit vissza is aludtam, szóval kevesebb időm volt elkészülni. Szerencsére a reggeli rutinom nem volt túl hosszú, de mivel be kellett érnem dolgozni, a nap első étkezését kihagytam. Nem gyakran csinálok ilyet, maximum akkor, ha csomagolok magamnak valamit, de most arra sem volt időm, hogy összeüssek egy szendvicset.
Természetesen nem felejtettem otthon Kaiden zakóját, amit vagy véletlenül nálam hagyott, vagy megjegyezte, hogy szeretném kimosni, ha már hordtam. Előző este leírtam a süti recepjét is, amit kért, így azt is magammal vittem.
Úgy gondoltam, hogyha majd találkozunk, akkor odaadom neki, esetleg ebédszünetben megkeresem.
Azonban annyira nem kellett keresgélni, hiszen hiába voltam nővér, most beosztottak adminisztrátornak mégpedig a gyerekorvos mellé. Aki nem volt más, mint Kaiden.
Amikor korán reggel bementem a rendelőjébe, még nem volt senki, így helyet foglaltam a kisebb és kevésbé impozáns széken, ami előtt volt a számítógép, az asztal másik felén pedig Kaiden birodalma helyezkedett el. |
 Neki semmi konkrét ötlete nem volt, én pedig nem igazán szerettem beülni helyekre, de eszembe jutott, hogy a fő utcán tényleg akad egy jó kis teázó. - Én is pont arra gondoltam - vágtam rá egyből, hiszen olyan volt, mintha a gondolataimban olvasna. - Menjünk autóval - ajánlottam, lassan kiértünk az épüketből. Idáig kocsival jöttem és nem szerettem volna annyira itthagyni, persze ha azt javasolta, hogy inkább gyalog menjünk, elfogadtam. Amikor bemutatkozott lassítottam és megálltam. Egy bemutatkozásnak sosem szabad csak úgy futtában megtörténnie, arra időt kell szánni és egymás szemébe nézni. Nyújtottam hát a kezem és ha hagyta, akkor finoman, de határozottan megszorítottam az övét. - Karsten Baier vagyok - feleltem a legnémetebb kiejtésemmel, majd újra rendes oroszra váltottam. - Ha Diananak szólítom, azt szereti? - kérdeztem. Továbbindultunk annak függvényében, hogy gyalog vagy kocsival szeretett volna menni. Ha gyalog, akkor jobbra vettük az irányt, ha autóval, akkor a fekete BMW városi terepjáróm felé. /folyt. köv. Fő utca/ |
 Félszemmel láttam rajta, hogy mennyire meglepte a hirtelen jött meghívásom. Igazából én is meglepődtem saját magamon, elvégre nem voltam barátságos fajta, a betegekkel se szoktam többet törődni a elleténél. A mostani ötlet teljesen hirtelen jött, esetleg tudatalatt már hiányzott a társaság, vagy a kis kikapcsolódás.
Nem mintha számítana ez most.
A válaszára elfojtottam egy feltörő mosolyt. Egyre több meglepetés tartogat ez az ember, másképpen viselkedik, mint amire eleve számítanának tőle. Persze ez nem rossz. Elvégre a kinézetemmel én is félrevezetem az embereket, bár ez inkább hátrány, mint előny. Nem egyszer volt már rá példa, hogy olyan gorombán szóltam rá valakire, hogy az illető köpni- nyelni nem tudott.
Közben elindultunk kifelé. Elköszöntem a kolléganőmtől és felkaptam a kabátomat.
Közben egy pillanatra láttam a tekintetén és a mosolyán, hogy mindjárt elkezdett fejben kombinálni, mire olyan szúrós tekintetet löveltem felé, hogy azt aligha lehetett félre érteni.
Azért mindennek van határa.
- Nincs semmi konkrét, mivel otthon szoktam teázni, de ha nem veszi zokon, a lakásomra azért mégse hívnám meg.- válaszoltam figyelve, ahogy profi módon megköti a nyakkendőjét.
Ha nem lett volna tőlem idegen az ilyen viselkedés, valószínűleg megeresztek egy elismerő pillantást felé.
- Esetleg van valami ötlete? Mert, ha más nincs, akkor a főutcán beugorhatunk egy teázásra alkalmas helyre.- ajánlottam.
Időközben eszembejutott, hogy elfelejtettem bemutatkozni, szóval ezt gyorsan pótoltam.
- Mellesleg Diana Romy Lefeve, de mivel ez így hosszú, úgy nevez ahogy akar.- nyújtottam neki kezet.
Amíg nem találnak ki nekem idióta beceneveket, addig sose volt problémám azzal, hogy úgy hívjanak az emberek,a hogy nekik tetszik. |
Szerencsére egyikőnknek sem volt kellemetlen, hogy szóltam a kis hiba miatt és már a doktornő javította is ki azt, amikor befutott egy másik orvos, nyilván ő volt a váltás. Élénken beszélni kezdett, én pedig hátraléptem egyet, persze nem azért, mert túl közel jött volna hozzám, egyszerűen csak úgy éreztem, letarol az energiájával. Megilletődve vettem át a kijavított papírokat és amikor elnézést kért a kollegája viselkedése miatt, csak "van ez így" arcot vágtam. Nem voltam színész, hogy olyan jól irányítsam arcizmaimat, de ezt ment, hiszen őszintén ezt gondoltam.
Éppen azon tűnődtem, hogy mennyire más a doktornő kibontott hajjal, amikor egyszerűen elhívott teázni. Annyira meglepődtem, hogy nem tudtam mást csinálni, mint hirtelen felocsúdtam és színtelen hangon feleltem: - Miért is ne? - nem volt más programom, a teát szerettem, bár azért kicsit össze kellett szednem magam, hogy ne tűnjek agyalágyultnak. Ha egy random nő az utcán hívna el teázni, nemet mondanék, de ez valahogy más volt.
Előreengedtem a hölgyet az ajtón, hátrabiccentettem a másik nőnek, majd én is kiléptem a teremből. Közben már zakóm belső zsebébe nyúltam, hogy elővegyem a nyakkendőmet és megkössem. - Van valami törzshelye? - kérdeztem a teázás helyszínére utalva, miközben egy elegáns mozdulattal megigazítottam a kész nyakkendőmet. Tükör nélkül, akár becsukott szemmel is képes voltam megkötni tökéletesre, volt már ebben gyakorlatom. |
Mikor már készülődött, a falon lógó órára pillantottam, ami azt mutatta, hogy igencsak elszaladt az idő. Mivel eredetileg nekem nem az itteniekkel kellett volna foglalkoznom, lassan be kelett, hogy fusson a váltásom, akinek eleve itt kellett volna lennie. Ha minden igaz, szerencsétlen elakadt a szülői látogatásból, ezért csúszott meg.
Figyelmemet nem fordítottam volna a férfi felé, ha nem szólal meg.
Meglepetten néztem rá, majd a kiállított papírra. Tényleg rosszul volt írva, mire összeráncolt szemöldökkel ellenőriztem le a gépet.
- Ejnye...- motyogtam kijavítva, majd újra nyomtatva. ltalában nem szoktam ilyesmit elhibázni, szóval égett a fejem miatta.
- Elnézést, az én figyelmetlenségem volt az oka.- mosolyodtam el kínosan. Amint kinyomtattam a helyes példányt, újra pecsételtem, és aláírtam.
- Örülök, hogy észrevette és szólt.- csóváltam meg bosszúsan a fejem.
Pont ekkor futott be a váltásom. A kollegina heves magyarázásba kezdett és megért bocsánatotkérni. Szerettem a lelkes embereket, de volt egy fokozot, amit én se tűrtem sokáig.
Pár szóban közöltem, hogy nem fogom lerágni a fejét, amitől megnyugodott végül.
Végre nyugodt szívvel adhattam át a papírt, mivel eddig nem adtak rá alkalmat.
- Sajnálom, ő már csak ilyen heves.- magyarázkodtam, miközben levettem a munkaruhát, majd a hajamat is kibontottam.
- Mellesleg, ha már úgy is teát ajánlottam, esetleg eljöhetne velem, én mára végeztem, szóval meghívom. Legalább nyugodt leszek, hogy segítettem a kellemetlenségek ellenére.- mosolyogtam fel a férfira. |
Amikor a doktornő biztosított, hogy gyors lesz, alig álltam meg, hogy a fogaim között elmormoljam, hogy beszéd helyett siethetne is, de letettem erről. Tudtam, hogy bárki bármit csinál ebben a teremben, az az én érdekemet szolgálja, tehát csendben tűrtem, ahogy a hideg sztetoszkópot a mellkasomnak nyomta. Nem tehettem róla, muszáj volt kissé összerezzennem minden egyes alkalommal, ahogy hozzámért. Légzésemet megpróbáltam lecsillapítani és helyesen lélegezni.
Miután megvizsgált és elkezte mondani a diagnózist, én azonnal összegomboltam az ingemet, de közben figyeltem rá. Jól sejtettem, hogy megfázás lehet. Hittem neki, tehát szükségtelennek láttam a magánorvost is meglátogatni. Amíg receptet írt meg jegyzetélt a gépbe, én a fogashoz mentem és felvettem a zakómat, illedelmesen össze is gomboltam.
Átvettem tőle a nekem nyújtott papírokat és megköszöntem azokat. Ahogy rápillantottam a leletemre, láttam, hogy rosszul van írva a nevem.
- Hm, elnézést, Doktornő, hibásan van írva a vezetéknevem ezen a leleten. - Igazam volt, hiszen Baier helyett Beier volt írva. - Bizonyára csak egy félregépelés, vagy hibásan lehetek bent a rendszerben? - kérdeztem, de csak azért, hogy érezze, nem őt vádolom az apró bakiért. A német nevemmel amúgy is sokan küzdenek Oroszországban, hiszen szokatlan a fülüknek. |
A meglepetségét majndem megmosolyogtam, elvégre nem hittem volna, hogy még váratlanul érheti az, ha valaki felismeri. Elvégre az orvosok is emberek. Tudnak ők a kinti világról.
Szerencsére egy darabig zökkenőmentesen ment minden.
Amikor az állához értem, kicsit megrántotta a fejét. Akkor majdnem elengedtem, de másképpen nem tudtam volna megvizsgálni..
- Semmi baj, senki se szereti, ha a száját kell másnak nyitogatnia, viszont a maga esetében ez szükséges.- válaszoltam szokásos duruzsoló hangon.
Általában megnyugtatta a betegeimet, ha kommunikáltam velük. A feszült csend, csak jobban kikezdte az idegiket.
Diszkréten körbejárattam a helyiségen tekintetemet, amíg vetkőzött. Amikor úgy ítéltem, hogy végzett, csak akkor fordítottam fejemet felé.
Enyhén félrebillentett fejjel néztem rá. Nem, nem a testét vizsgáltam végig, inkább a testartását.
Az orvosok kezei alatt mindenki feszült lesz, de ő túltett az eddigieken. Nagyon merev volt, hiába próbált esetleg más látszatot kelteni, nem kerülte el a figyelmem.
Ugyan nem volt szokásom, csak úgy mosolyogni, de ezúttal küldtem felé egy nyugtató mosolyt, hogy engedjen egy kicsit.
- Ígérem gyors leszek.- mondtam, azzal már meg is kezdtem a vizsgálatot, Párszor utasítotam, hogy vegyen mélylevegőt, majd fújja ki. Csendes figyelemmel hallgatóztam, majd levettem fülemről a kis eszközt.
- Rendben. Enyhe megfázás, ha tovább erőlteti, akkor ideiglenesen elmegy a hangja. Valószínűleg túl erőltette a torkát, esetleg hideggel is érintkezhetett, ami miatt kialakult. Írok fel gyógyszert és valami boltban kapható cukrot is. Ha teheti, akkor igyon teát, az mindig segít.- magyaráztam.
Az asztalomhoz lépve lefirkantottam az utasításokat, majd a gépen bepötyögtem, hogy mire is van szükség. Amint a nyomtató kiadta a receptet, lepecsételtem és alá is írtam.
- Ezzel meg volnánk. Amit még külön kérnék, hogy tényleg pihentesse a hangját. Beszélhet, de ne essen túlzásba, viszont az éneklés...- kezdtem bele enyhén elhúzva a számat.
- Nem utasíthatom engedelmességre, de legalább pár napig tényleg ne erőltesse. Nem ijesztegetésből, de hallottam olyat, hogy valaki túlerőltette magát, aminek olyan torokbetegség let az ára, amivel tönkretette a hangját. Kár lenne, ha maga is ilyen sorsra jutna.- sóhajtottam fel mondanom végére.
Közben az aszalomnak dőltem, mivel nem akartam újra leülni.
- Itt van minden.- tettem hozzá, kinyújtva kezemet, amiben a papírt és a receptet tartogattam. |
Egy pillanatig meglepetten néztem rá, nem gondoltam volna, hogy felismer. Igaz a legváratlanabb helyeken köszöntek rám az operakedvelők, a kisboltban, a virágárusnál vagy a kutyakozmetikusnál. Bezzeg a kisestélyis öreghölgyek meg azt sem tudják, mi az az opera. Olcsóbban kellene adni a jegyet, hogy minden réteghez eljuthasson a művészet, de sajnos ez nem az én hatásköröm.
Engedelmesen helyet foglaltam az ágyon és kihúztam magam. Rájöttem, hogy kicsit görnyesztenem kell a hátam, hogy a doktornő kényelmesen megvizsgálhasson, hát így tettem. És most jöhetett a legrosszabb rész, ki kellett nyitnom a szám. A padlóra néztem, hogy még véletlenül se találkozzon össze a tekintetem a a hölgyével, de végrehajtottam, amit kért. Amikor hozzáért államhoz, majdnem elrántottam a fejem, de csak egy apró mozdulat lett belőle, amit mindenesetre a nő érzékelhetett. - Bocsánat - mormogtam, majd ismét kinyitottam a szám, hogy torkomba tudjon nézni, de amint végzett vele, becsuktam.
Ha azt hittem, hogy ez lesz a legrosszabb, tévedtem, ugyanis most jött a sztetoszkópos vizsgálat. Kicsit felemeltem az állam, hogy nyakamnál kedzve ki tudjam gombolni az ingemet, míg végül egész felsőtestem és hasam nem látszódott. Nagyon nagy vágyat éreztem, hogy eltakarjam valamelyest kidolgozott izmaimat és mellszőrőmet, de tudtam, hogy ő az orvos, nap, mint nap lát ilyet, csak a tüdőmmel foglalkozik, de ha a külsőségek is érdeklik, nem tudok ellenük mit tenni. Magam mellett mindkét kezemmel rászorítottam az ágy szélére, hogy még véletlenül se csináljak semmi meggondolatlant a kezemmel. |
Ahogy sejtettem, a torkával volt gond. Intettem neki, hogy foglaljon helyet a magas ágyon, hogy könnyebben meg tudjam vizsgálni.
- Tehát a torka... Remélem nem lesz mostanában fellépése, mert a pihenés sose árt.- néztem rá.
Ha engedelmesen leült, akor odaálltam elé. Nem volt szükségem semmire, amit le kellett volna nyomni a torkán, hogy jobban lássam. Én se szerettem az ilyesmit, tehát jobbnak láttam tartózkodni tőle, a betegek is sokkal hálásabban, ha semmivel se turkálok a szájukban.
- Kérem nyissa ki a száját, vetek rá egy pillantást, szóval szorítsa le a nyelvét, amennyire tudja. - kértem.
Amennyiben ezt is megtette, megfogtam szakállas állát, hogy úgy tudjam fordítani, ahogy nekem kényelmes belátás nyílhasson a szóbanforgó területre.
Természetesen vörös volt, de semmi komoly. Ennek ellenére jobban megnéztem, hátha elkerülte valami a figyelmem, de egyelőre nem volt gond.
- Rendben.- engedtem el.- Úgytűnik, hogy megfázás lesz, de meghallgatnám a mellkasát is. Annélkül nem szeretnék semmit se mondani.- magyaráztam a sztetoszkópért nyúlva.
- Nem kell levennie az inget, ha nem akarja, elég ha kigombolja.- tettem hozzá, ismét feléfordulva. |
Udvariasan megvártam, amíg feláll és rám tud figyelni. Udvariasan megvártam? Nem igazán tudtam mit tenni. Aztán megkérdezte, hogy miben segíthet. Mondjuk lekottázhatná nekem Paganini összes művét? Természetesen azt szerettem volna, ha megvizsgál.
Karsten, ma nagyon szarkasztikus vagy, abba kell ezt hagynod - emlékeztettem magam. Mivel a doktornő kedvesen fordult felém, és valóban úgy tűnt, hogy segíteni szeretne, nem csak nemtörődöm módon rám nézett, el is párolgott a szarkasztikus énem.
- Azt hiszem, valami baj van a torkommal - mondtam végül. Próbáltam minél kevesebbet beszélni, hogy ne kelljen sokat erőltetni a hangszálaim. Nem tettem hozzá, hogy talán a hideg miatti megfázás vagy ilyesmi, ő a doktor, úgyis meg tudja állapítani, vagy maximum megkérdezi, hogy jártam-e hideg helyen. Számomra gyakran egész Oroszország hideg, tekintve, hogy német vér csörgedezik az ereimben, de hozzászoktam a sok utazással járó klímaváltozáshoz is. |
A papírokat rendezgettem és kiállítottam pár nyomtatványt, miközben ellenőriztem ezt-azt. Ekkor toppant be a következő betegem. Félszemmel pillantottam csak fel az elegáns férfira. Majd összevont szemöldökkel méregettem a szakállat, ami számomra nem igazán illet a képbe, de nem tettem rá nyilván említést, inkább feléfordultam és apró mosollyal köszöntöttem én is.
- Jó napot. Miben segíthetek?- érdeklődtem felállva a székemből. Pár dossziét elpakoltam, amíg a válaszra vártam, közben eltűnődtem azon, hogy vajon honnan olyan ismerős ez az ember.
Le mertem volna fogadni, hogy láttam már valahol, de eléggé abszurdnak tűnt, elvégre, ha szemtől szembe találkoznék egy ilyen külsejű emberrel, azt azért csak megjegyezném. Annak ellenére, hogy pazar a memóriám, most úgyéreztem cserbenhagyott, mikor bevillant.
Egy híres operaénekes. Hát persze Romy, hogy nem jöttél rá előbb!
Újult érdeklődéssel mértem végig a férfit, elvégre nem mindennap tévednek hozá hasonló emberek egy ilyen rendelőbe. Azt hinném, hogy magándoktora van, vagy ilyesmi, erre tessék!
Kezdek kijönni a gyakorlatból úgy tűnik.
Viszont a gondolatmenetem alatt, arra is rájöttem, hogy kissé reszelős a férfi hangja, tehát valószínüleg ez lesz a problémája.
|
Hosszas idő után eljátszottam a gondolattal, hogy mi lenne, ha csak úgy kisétálnék, de tudtam, hogy nem tehetem ezt. Meg kell visgáltatnom magam, hogy biztosan minden rendben van-e. Vajon más is vitatkozik magával? Körbenéztem és mindenhol csak szenvedő arcokat láttam, semmi belső viaskodás.
A tömeg nem kezdett fogyni, de jó néhány arc kicserélődött, míg végül rám nem került a sor.
Beléptem az ajtón, ami mögött az orvos várt.
- Jó napot kívánok - köszöntem illedelmesen, bár kissé tartózkodva és a vendégekek szánt fogasra akasztottam a zakómat, hogy ne legyen útban.
Ha nagy ritkán orvoshoz kellett mennem, nem szerettem, hiszen olyan kiszolgáltatva éreztem magam. Mindjárt mondja, hogy nyissam ki a szám vagy gomboljam ki az ingem, meghallgatja a tüdőmet. Egy pillanatig beugrott egy rémkép, ahogy az apám utasít, vegyem le a pólómat, s közben láttam, ahogy előkerül a bőröv. Nem is a bőr volt a rossz, hanem a fém csat. Kicsit összehúztam szemöldökeim, majd felnéztem a doktornőre, aki még látásból sem volt ismerős. Vártam, hogy visszaköszönjön, majd megkérdezze, hogy mi a panaszom. |
Mivel most nem a súlyosabb esetekhez osztottak be, nem valami nagy lelkesedéssel kezdtem bele a mai napba. Számomra nem sok izgalmat és kihívást rejtegetett pár prüszkölő ember, szóval unott tempóban öltöztem és készülődtem.
Az estére beosztott munkatársam már biztosan várta, hogy végre leváltsák, elvégre reggel többen érkeznek, mint az éjszaka folyamán.
Nem volt messze a munkahelyem, így nem fáradtam azzal, hogy tömegközlekedést, vagy bármi egyebet használjak. Sokkal frissítőbb megoldás volt a reggeli séta.
Miután beértem leakasztottam a köpenyem, ami már lassan hozzám volt nőve, de nem bántam. A várón keresztül mentem a rendelőbe, miközben felhúztam a kötelező ruhadarbot.
Tekintetemmel végigjártam a betegek arcán, voltak már egypáran. Az egyik asszisztens üdvözölt a kávémmal, mire én hálásan biccentettem egyet neki.
Az ajtón kopogás nélkül léptem be és zavartam ki a műszakvégzőket. Mindenki megviseltnek látzott, nem csoda, hogy így összegyűltek kint a várakozók.
Kávémat az asztalra helyeztem és kikísértem őket.
- Jöhet a következő.- szóltam még oda a betegeknek, majd ismét eltűntem a résnyire nyitva hagyott ajtó mögött.
|
Ma úgy keltem fel, hogy iszonyatosan fájt a torkom. Talán a tegnapi hosszas próbálása A sevillai borbélynak, ami kimerítette a hangszálaimat, vagy a késő esti séta Villonnal nem tett jót, de csak azt tudtam, hogy el kell mennem orvoshoz, mert ez nem játék.
Úgy gondoltam, hogy nincs semmi komoly bajom, tényleg maximum egy kis megfázás, de szerettem volna valami gyógyszert feliratni, másnem torokfájás elleni cukorkát. Ha komolyabb a baj, úgyis megnézetem magam a privát orvosommal. Egyelőre azonban jó volt az is, hogyha ellátogatok az egészségügyi központba, ahol szintén szakképzett emberek nézhetnek meg.
Odaérve leültem a váróba, ahová nekem kellett mennem. Előttem voltak páran a sorban, nem tetszett, hogy várakoznom kellett, de nem tudtam ellene nagyon mit tenni. Kicsit viszolyogtam a váróteremtől, nagyon "betegszag" volt. Mivel a hőmérséklet is magasabb volt a kelleténél, kigomboltam fekete zakómat és levettem, nyakkendőmet pedig kioldottam és zsebre raktam. Így máris kevésbé éreztem magam nem odaillőnek a sok köhögő, prüszkölő ember közé. Azon is elgondolkodtam, hogy próbálok kevesebbet lélegezni, hátha akkor nem kapok be semmilyen vírust, de ezt elvetettem, elég abszurd lenne, ha így betegednék meg, ráadásul szerencsére távol ülök mindenkitől.
Összefontam karom mellkasom előtt és úgy vártam, hogy én kerüljek sorra. |
Betegnek érzed magad? Akkor nincs is jobb hely az egészségügyi központnál, ahol az orvos megvizsgál, a patikában pedig kiválthatod a felírt gyógyszereket. Az általános orvos mellett, különböző szakrendelések is vannak, illetve amolyan kórházként is funkcionál, habár a súlyosabb eseteket általában a közeli nagyobb kórházba szállítják át. |
[36-17] [16-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Reggel fáradtan keltem, és sajnos kicsit vissza is aludtam, szóval kevesebb időm volt elkészülni. Szerencsére a reggeli rutinom nem volt túl hosszú, de mivel be kellett érnem dolgozni, a nap első étkezését kihagytam. Nem gyakran csinálok ilyet, maximum akkor, ha csomagolok magamnak valamit, de most arra sem volt időm, hogy összeüssek egy szendvicset. 
Neki semmi konkrét ötlete nem volt, én pedig nem igazán szerettem beülni helyekre, de eszembe jutott, hogy a fő utcán tényleg akad egy jó kis teázó. - Én is pont arra gondoltam - vágtam rá egyből, hiszen olyan volt, mintha a gondolataimban olvasna. - Menjünk autóval - ajánlottam, lassan kiértünk az épüketből. Idáig kocsival jöttem és nem szerettem volna annyira itthagyni, persze ha azt javasolta, hogy inkább gyalog menjünk, elfogadtam. Amikor bemutatkozott lassítottam és megálltam. Egy bemutatkozásnak sosem szabad csak úgy futtában megtörténnie, arra időt kell szánni és egymás szemébe nézni. Nyújtottam hát a kezem és ha hagyta, akkor finoman, de határozottan megszorítottam az övét. - Karsten Baier vagyok - feleltem a legnémetebb kiejtésemmel, majd újra rendes oroszra váltottam. - Ha Diananak szólítom, azt szereti? - kérdeztem. Továbbindultunk annak függvényében, hogy gyalog vagy kocsival szeretett volna menni. Ha gyalog, akkor jobbra vettük az irányt, ha autóval, akkor a fekete BMW városi terepjáróm felé. /folyt. köv. Fő utca/
Félszemmel láttam rajta, hogy mennyire meglepte a hirtelen jött meghívásom. Igazából én is meglepődtem saját magamon, elvégre nem voltam barátságos fajta, a betegekkel se szoktam többet törődni a elleténél. A mostani ötlet teljesen hirtelen jött, esetleg tudatalatt már hiányzott a társaság, vagy a kis kikapcsolódás.