|
Témaindító hozzászólás
|
2017.02.19. 16:29 - |
|
[24-5] [4-1]
| Dorn: Különös volt Jarek hozzáállása, de nem nyilatkoztam róla semmit. Így hát ketten maradtunk a problémával. - Igen..igen - tűnődtem magamban. Jó pár ötletet felvázoltam, de mindegyiket elvetettem, mert találtam bennük valami hibát. - Mennyire tartja célravezetőnek a fenyegetést? Sajnos én nem tudom véghezvinni, egyszerűen nem tudom, de önnek talán sikerülhet. Amit nem tudsz megoldani ésszel, oldjad meg erővel. Bár nem tudom mennyire lenne hasznos egy ilyen romboló képességű teremtményt még jobban felhetgelni. - Ebben a metódusban is találtam hibát, de azért megosztottam, s végén kérdőn néztem Astridra. |
 Tényleg meglepett, hogy felajánlotta a közös munkát, méghozzá egyértelműen, mivel erre még Jarek se igazán hajlandó, holott ő a lakótársam vagy mim akarna lenni. Azért eléggé leplezetlenül sikerült egy sóhajjal nyugtáznom a megkönnyebbülésem, miszerint nem vagyok egyedül és talán a boltom is egyben maradhat a közeljövőben. Na, nem mintha ettől egyszerűbb lenne a feladat.
- Be tudom szorítani egy helyiségbe végülis, de itt lent nem igazán van olyan szoba, ahol ne tudna nagy kárt okozni. Plusz, ha úgy dönt, távozik, még nehezebb lesz megtalálni és rávenni, hogy távozzon. - Félig-meddig hangosan gondolkodtam, miközben a kiürült bögrém belsejét vizsgálgattam. - Kismillió lehetőséget vázoltam már fel, amik beváltak vagy elméletben működhetnek, de általában van valamilyen kiindulási pontom, láttam, így utána tudok nézni, van egy nevem egy dátumom, valami. Ő a nevét se akarta elárulni.
Forgattam a bögrét és hagytam pár másodpercet Dorn kérdése után mielőtt válaszra nyitottam volna a szám. - Az első volt, akihez fordultam, de nincs túl sok tapasztalata ezen a téren, plusz, mivel őt nem zaklatja, így annyira nem hozta lázba a dolog. Szerinte ez... - majdnem kiböktem szó szerint, amit mondott a helyzetre, de kissé látványosan megakadtam, aztán kerestem egy enyhébb kifejezést rá. - ... nem az ő hatásköre. |
 - Persze, együtt. Segítséget kért, én pedig segítek. - Kicsit megrökönyödtem. Egyértelmű volt számomra, hogy segítek Astridon. Igaz, azt még nem tudom, hogy hogyan, vagy miként, de az eredmény a fontos.
- Lehetséges, hogy kényelmetlenné kellene tennünk az ittartózkodását. Persze, az lehetetlen, hogy kipakoljuk az egész boltot, hogy ne legyen módja semmit borogatni meg döntögetni. De kell lennie valami megoldásnak - gondolkodtam erősen. Annyira szorítottam a bögrémet, hogy ujjaim elfehéredtek. Eszembe jutott az is, hogy valakivel még egyeztetnünk kellene. Nem szégyelltem segítséget kérni én sem, töb szem többet lát.
- Jarek tud róla? - kérdeztem kíváncsian. Az ő véleményét is meghallgattam volna. |
- Talán, mert olyan helyre kerülne, ahova nem igazán kívánkozik - fűztem tovább Dorn gondolatmenetét. Mert miért akarna bárki is önként mondjuk a pokolba vonulni? Na, jó, ilyenek is akadnak, nem állítom, hogy nem léteznek elvetemültek.
- Tudunk? - Akadok meg egy pillanatra, aztán arcomon feltűnik egy mosoly. - Együtt? Ez... nagyszerű, mármint, ha segítesz.
- Vagy köze van a háborúhoz, de az is lehet, hogy mégsem. Semmilyen érdemleges kommunikációt nem kaptam tőle a nevén kívül, amit az egyik könyvemből szaggatott ki, eléggé egyedi a közlési rendszere. - Elhúztam halványuló mosolyú szám és a károkra gondoltam, amiket már okozott. Kár, hogy nem hajthatom be senkin.
- Őszintén? Már nem tudom. Eddig azt hittem van ok, valaki vagy valami, de most már inkább csak azt gondolom, egyszerűen megéri neki itt lenni és nem tovább lépni, mert talán nem szimpatizál a neki kijelölt végcéllal. - A maradék teám, már nem volt olyan égető, csak meleg, egy húzásra megittam és az üres bögrét szorongattam tovább az ölemben.
|
Hümmögtem, jelezve, hogy megértettem, amit mondott. Érdekes jelenség volt, ilyet még nem tapasztaltam.
- Nem akar tovább lépni. - A bögrém tartalmába meredtem. - Akkor viszont rá kell jönni, hogy miért nem, hátha abban tudunk segíteni. - Egyből már többesszámban beszéltem, szívemen viseltem a problémát.
- Háborús halott tehát... - próbáltam levonni valami következtetést. - Nem is tudom - ajkamba haraptam. - Vagy ön szerint butaság, hogy valami MIATT nem szeretne tovább lépni? - szakítottam meg saját gondolatmenetemet, a "miatt" szót kicsit megnyomva. |
- Szerintem rájött, hogy engem tud a legkönnyebben felbosszantani azzal, hogy mindenféle meggondolatlan dolgot cselekszik. - Teszem hozzá Dorn feltevéséhez. Azt nem nehéz kitalálni, hogyan került ide, sőt abban is biztos vagyok, hogy háborús hős, avagy bűnös lehet, de a továbbiakról gőzőm sincs. És ez bosszant, mert nem túl együttműködő lélekről van itt most szó.
- Megpróbáltam kiszedni belőle ittléte okát, de egyre inkább az a gyanúm látszik beigazolódni, hogy senki sem köti ide, pusztán nem akar tovább lépni. Az elmúlt egy hétben szinte csak ezekkel a tárgymozgatós trükkökkel áll elő, meg nevet, semmilyen más kommunikáció nincs. Ha szeretne valakivel beszélni, pont jó helyre jött, de akkor miért nem próbálja meg? Figyelek rá, mert nem tehetek mást, de... Nem értem, mit csinál. Vagyis, hogy miért csinálja. - Ismét belekortyoltam a teámba, aztán hajam hátam mögé dobtam, hogy lássam Dornt, mikor kicsit előre hajoltam a bögrém szuggerálása végett, ám ha meghallottam a hangját, rögvest felé pillantottam. |
- Szóval azt mondja, hogy akkor jött, amikor mással próbáltált beszélni és csak önt zaklatja? - Elgondolkodtam, s hogy addig se vésszen kárba az idő, ittam egy kortyot.
- Nem lehetséges, hogy szeretne valakivel beszélni? - kérdeztem tűnődve. - Mivel ön az, aki meg tudná keresni, hogy kihez tartozik. Talán azért van ez a sok rombolás, hogy felkeltse a figyelmét. Ami sikerült - tettem hozzá. - Csak ezt tudom elképzelni egyelőre. - Komolyan Astrdira pillantottam, hogy neki mi a véleménye a feltételezésemről.
Körbenéztem a helyiségen, mintha bármelyik pillanatban rám vethetné valami magát, de igazából nem féltem. Visszafordultam, hogyha Astrid beszél, akkor rá nézhessek. |
- Már csak az kéne, hogy kövessen! - csúszik ki a számon és egy pillanatra megbillen ölemben a bögre. Szerencsére, már nem ér addig benne a tea, hogy ennyitől kicsöppenjen belőle.
- Az emeletet levédtem már sokkal korábban, kint meg annyian vannak, hogy észre sem veszem, ha feltűnne a közelemben. Ott amúgy sem erre koncentrálok. Ellenben itt... szinte mindig jelen van, amikor én is. Különösen szereti, ha vásárló téved be, bár akkor is csak engem provokál, szerencsére. - Nem is tudom, mit csinálnék, ha rátámadna a nehezen becsábuló vevőimre. Így is nehéz, ha meg még elvarázsolt kastélyt is csinálok belőle...
- Adj valami tanácsot kérlek - Tekintetem könyörgőbbre sikeredett, mint a hangom, de hát na, a kétségbeesést is jól kell csinálni, ha már hagyod, hogy megtörténjen veled. |
Valóban érezni lehetett a plusz egy fő jelenlétét és a hangos zajokat sem lehetett nem észrevenni. Ha nem szögezte le volna Astrid a helyzetet, talán azt is hihettem volna, hogy csak ház zajai ezek, bár akkor egy elég rozoga házról kellett volna beszélni, ez pedig jó állapotban volt.
- Hm... - tűnődtem békésen, nyugalmat próbáltam sugározni. - És mondja csak Astrid, ezt csak a könyvesboltban, szóval itt tapasztalja, vagy követi is önt? - kérdeztem és belekortyoltam a teába. Ha válaszolni kezdett, akkor leengedtem a bögrémet, hogy egész arcomat láthassa.
Amellett, hogy nyugalom tükröződött az arcomon, érdeklődve hallgattam a választ. |
Két teát csináltam, az egyiket átadtam neki, a másik bögrét én szorongattam a combomra téve, miközben figyeltem a szavaira.
- Jól tudod, hogy bármikor segítek, ha tudok. Jarek is megmondhatja, hogy azért lehet némi hasznom venni halandóként is. - Belemosolyogtam a bögrémbe, mikor mondandóm végén a számhoz emeltem egy tüzes korty erejéig. Pedig direkt nem forráztam fel, basszus!
Finoman, észrevétlenül és abszolút nőiesen tűrve a forrázás élményét, ismét letettem a bögrét az ölembe, nagy levegőt vettem, főként a továbbiak miatt, másrészt jól esett megtépázott nyelvezetemnek a hűs levegő.
- Nagyjából két héttel ezelőtt kezdőtött, amikor Fedorova asszony, biztos ismered, alig 150 centi, nagy keretes szemüvege van és mindig kapkodja a levegőt, olyan furán sípolva. - Kicsit eltértem a tárgytól, így épp csak megráztam a fejem és visszakanyarodtam. - Mindegy. Szóval, ő járt nálam, a férje miatt, akit még a háborúban vesztett el, de szeretett volna tőle kérdezni valamit, mert most azt érzi, hogy eljött az ideje, de az unokáinak ez fontos lehet. A lényeg, hogy a bácsi mellett még valaki átjutott, akire nem számítottam, de aztán feltűnt, egyre többször. Nem mozdul innen és csak az alsó szinten mozog. Nem kommunikál túl sokat, de rombolni, meg dühöngeni azt tud. Annyit megtudtam róla, hogy Mihailnak hívják és több mint valószínűleg szintén a seregben szolgált vagy köze van hozzá. Nem tudom, mit akar, kit keres, vagy miért van itt, és bárhogy próbáltam vele kapcsolatba lépni, vagy akár erőszakkal elküldeni... - Majdnem eldobtam a bögrét, de így csak pár csepp löttyent ki, amikor közelebb ugrottam Dornhoz az ajtó kivágódásakor. Nem lehetett nem meghallani a hörgő hangot, se a fa reccsenését, vagyis tuti leszakította... megint. - ... ilyesmiket csinál.
Felnéztem a közvetlenül mellettem ülő angyalra, aztán felfogtam a távolság hiányt és zavartam csúsztam vissza a helyemre.
- Nem látom, épp csak az utolsó pillanatban érzékelem és ha bármivel próbálkozom... Tönkreteszi a boltom. - A vége inkább csak egy reményvesztett kifakadás akart lenni, miközben valahogy megmaradt a tartásom, legalábbis törekedtem rá. - Mit gondolsz? |
| Dorn: Kávé vagy tea? Ez a legjobb kérdés a világon. Mindkettőt szererem. - Esős, komor reggeleken tea, ha fáradt vagyok, kávé - feleltem, ezzel azt próbáltam jelezni, hogy mindig máshoz van kedvem. - De most egy tea esne jól - mosolyodtam el finoman. Megvártam, amíg elmegy és vissza is tér a raktárból, közben csendesen nézelődtem. Invitálására helyet foglaltam a kanapén, kezemben a bögrével. Mielőtt megszólalhattam volna, szenteltem egy teljes pillanatot a tea megünneplésére és kortyoltam egyet. - Nézze, Astrid. Azt nem tudom garantálni, hogy száz százalékban segítséget tudok nyújtani, de megpróbálom. Fordított helyzetben számomra is elkélne egy segítő kéz. |
- Öhm.. egy kávét? Vagy inkább teát? Azt hiszem, még nem tudom, melyik áll közelebb hozzád. - Ilyen szép mélyrepülést még nem sokan produkáltak, a határozott, független lányból azonban, pillanatok alatt egy bizonytalan... izé formálódott és ez cseppet sem könnyítette meg a dolgokat.
A kávé viszont szimpatikus kezdet lenne, tehát a raktához mentem, amint megkaptam a választ és az ajtótól nem messze lévő asztalhoz léptem, amin egy ezeréves vízforraló állt, lenyomtam a gombot és némiképp felcserélve a sorrendet, csak aztán ellenőriztem, van-e benne egyáltalán víz.
Két bögrével terveztem távozni a raktárból, az egyiket átadtam neki, majd fejemmel a kopott kanapé felé böktem.
- Köszönöm. Ezt. Hogy maradtál, holott tudom, hogy nem szerettek csak úgy benfentes tippeket megosztani velünk. - Zavart mosollyal kortyoltam kávéutánzatú porkávémba, ami bár nem igazi, azért egészen iható. Ez is átfutott az agyamon, miközben igyekeztem összerakni a mondandómat. |
| Dorn: Szinte már a kilincsen volt a kezem, de az ösztöneim úgy súgták, segítenem kell. Nem akartam csak úgy otthagyni a lányt a probléma közepén. Csendesen visszafordultam és addigra értem Astridhoz, mikor már éppen felegyenesedett a könyvek összeszedéséből. Finoman megérintettem a hátát, jelezvén, hogy nincs semmi baj. Sok dolgot megéltem már, és a legkülönösebbek nem könyvesboltokban történtek. - Ugyan, dehogy sietek - mosolyodtam el átgondolva a napom további részét. - Ezek megvárnak - mutattam fel az imént kézhezkapott zacskót a vásárolt könyvekkel. Ezután már csak annyit kellett tennem, hogy vártam Astrid válaszára, vagy reakciójára. |
Hogy... Mégis hogyan kérhetném valakinek a segítségét, amikor elvileg pontosan azért vagyok én, hogy ezeket a problémákat megoldjam?! Elvileg ezért születtem meg, ezért élek, ők viszont meghaltak és kiérdemelték a rangjukat, minden az ölükbe hullt szinte, de én megküzdöttem és... Mi a fenén agyalok?!
- Nem... Nem tudom, hogyan kezeljem ezt az egészet. Volt már dolgom agresszívabb szellemekkel, de ez... - Visszafordultam és tovább szedegettem a könyveimet. Egy pillanatra össze kellett szorítanom a szemem és nagyobbat nyelni, hogy a tehetetlenség érzete miatti könnyeknek eszébe se jusson kitörni, mert nem akarok sírni. Nem Dorn előtt, sőt senki előtt sem, mikor igenis meg kellene oldanom az egészet!
- Sajnálom a kis... közjátékot - szólaltam meg végül, miközben felegyenesedtem. Hallottam volna, ha kimegy, ha nem is az udvariassága miatti szavak, akkor a csengő árulta volna el, de még nem tűnt fel egyik sem, szóval ott volt. Letettem a könyveket a pultra, addig nem kerestem tekintetemmel a férfit, ha ezek után megtaláltam, akkor küldtem fel egy szájhúzást, meg egy szemforgatást, amit egy kisebb mosoly követett.
- Nagyon sietsz? - Nem tudom, mi ütött belém. Talán Riki távolléte miatt, de úgy éreztem, szükségem van néhány angyali jótanácsra. |
Könyvekre bármennyi pénz tudtam volna áldozni, így nem volt gond, hogy egy kisebb vagyont hagytam a kasszánál.
Már alig vártam, hogy hazaérve olvashassak, ám előtte még szórakozni volt kedvem, meg is fogadtam magamban, hogy majd valakit szervezek társaságul.
- Köszönöm szépen - emeltem fel a kis zacskót, amiben a könyvek lapultak. Lassan, bámészkodva indultam ki a boltból, de a nagy ricsajra ösztönösen visszafordultam. Astrid arca felbecsülhetetlen volt, de nem lettem volna gentleman, ha nevetek rajta, így hát csupán egy aprócska félmosoly jelent meg az arcomon.
- Astrid, ha tényleg bármiben a rendelkezésére állok, csak szóljon. - Mondatom végére egy kacsintás illett volna, ám a helyzet nem így kívánta, szóval csupán kiteljesítettem mosolyomat, kicsit meggyőzőbbé és téve azt. |
- Megoldom, azt hiszem, de köszönöm - Valahogy zavarba jövök attól, ha angyalokkal kell társalognom a lelkekről, pedig velük sokkal egyszerűbbnek kellene lennie. Mégis, hogyan kelthetném szemükben a profi látszatát, ha már az első komolyabb akadálynál a segítségükre szorulok? Nem, Mihailt magam fogom átjuttatni, ha kell áttuszkolom a helyére, bárhol is legyen az. Csak vissza ne jöjjön!
- Mi? Ja, igen, persze. - Kicsit zavartan, de már összeszedettebben tértem vissza a valóságba, kimondtam a végösszeget, pénztcseréltünk és a combommal nekidőlve visszacsuktam a kasszát is rejtő fiókot.
- Köszönöm a segítséged, a vásárlást és, hogy beugrottál. - Mosolyogtam fel az angyalra és már megint elfogott a késztetés, hogy feltegyek pár kérdést, amit Rikinek már feltettem, de mindig kíváncsi vagyok másokra is. Angyalokkal pedig közelebbi kapcsolatba ritkán jutok, annak dacára, mennyien járkálnak a városban.
Alsó ajkamra harapva töprengtem az időpont alkalmasságán, amikor kitört egy kisebb káosz a romantikus részlegen. Levetettem ott felejtett tekintetem Dornról és az említett polcok felé kaptam, ahonnan záporoztak lefelé a könyvek.
- Mihail, hagyd abba! - kiáltottam rá és már rohantam is a könyveimért. Ha megsérül az áru, sokat bukhatok. Plusz, nehogy már egy nyomorult szellem szedje szét a boltom!
Persze, amint odaértem abbamaradt a jelenet és csak egy halk kuncogást hallottam, amitől a képzeletbeli szőr is felállt a hátamon. Komolyan a tűrőképességem határán vagyok! Lehajoltam és a közelebbi könyveket kezdtem el összeszedni, amikor eszembejutott, nem vagyok egyedül. Vagyis, van még a helyiségben egy hús-vér személy. Elvörösödve pillantottam felé guggoló helyzetemből.
- Izé... - Nem volt mondanivalóm, vagyis nem akadt olyasmi, amivel bármi épeszű magyarázatot adhatnék az előbbiekre. Gondolom, ha eddig nem is, most már biztosan leesett neki, hogy az "ismerős" egy idegtépő rohadék, aki nem mellesleg halott és még így is mások kiakasztását tűzte ki célul. Nagyon jól halad, túl jól! |
Hirtelen eszembe jutott, hogy milyen könyvekre fáj még a fogam, de ezeket a gondolatokat megpróbáltam kiverni a fejemből. Megszorítottam bőrpénztárcámat, ezzel legyőzve a kísértést. Valamelyest izgatottan néztem, ahogy Astrid elővarázsol egy papírzacskót, amelybe a könyveket teheti majd. Azonban közben figyelmemet elvonta, hogy megszólalt. Lehetne egy kérdése?! Persze, miért ne lehetne?! Szavak helyett azonban csak bólintottam, s arcmimikámmal jeleztem, hogy várom az elhangozni vágyó kérdést. Egy kedves, lágy félmosoly és egy apró szemöldökfelhúzás köszöntötte az enyhén zavaros kérdést.
- Igen, valószínűleg vége, ha elérte a célját - válaszoltam tömören, de egyenesen. Várakozóan körbenéztem a felső polcoknál, majd hozzátettem:
- Ha bármire szüksége van, állok szolgálatban. - Jobban kihúztam magam, s enyhén közelebb hajoltam hozzá felsőtestemmel, de ez csak egy jelképes gesztus volt, hiszen a pult is közöttünk volt.
- Mennyivel tartozom? - kérdeztem meg ismét, hiszen tárcámat még mindig szorongattam kezemben. |
Próbáltam az üzletasszony szerepében megjelenni, de ez rohadt nehéz dolog, amikor magadon érzed a "plusz egy" tekintetét, akinek elvileg ott sem kellene lennie. Nem is bírtam megállni, hogy ne nézzek fel és keressem tekintetemmel a helyiségben, miközben a pénzes fiókot betoltam és ráfordítottam a kulcsot. Reflex mozdulat volt, amúgy sem figyelnék rá, de a vásárlóra annál inkább, csak nem így, hogy Mihail ott volt valahol körülöttünk. Dorn ezek szerint már jobban ignorálja őket, mint én. Talán adhatna tanácsot.
- Dorn... öhm... lehet egy kérdésem? - Elővettem közben egy papírzacskót a pult alól és beletettem a könyveket. Aztán kijöttem, mellette nekidőltem a pultnak és elhúztam a szám. - Ri... Jarek kifogyott az ötletekből. Szóval... van egy elég makacs... hm, nevezzük ismerősnek, és a fejébe vette, hogy... - megmozdult az egyik könyvespolc. Megremegett, határozottan, de nem vészesen. Azért még egy halott nyakát is kitekerném, ha tönkretenné a boltom. - ... kikészít. Szerinted, ha ez az "ismerős" eléri a célját, vagyis, hogy folytonosan mások életére tör és szétszedi az idegeiket, attól még van rá esélye, hogy ti segítsétek át őt, vagy reménytelen a helyzete? - Míg kihámoztam e homályos mondanivalót, végig a könyvespolcot néztem, ami ugyan már nem remegett a végére, de azért nem voltam benne biztos, hogy Mihail is érti a célzást. |
Valamelyest már hozzá voltam szokva Astrid kirohanásaihoz, így nem éreztem magam zavarban akkor sem, ha esetleg egyedül hagyott a könyvek között. Levettem találomra egy könyvet a kezem ügyébe kerülő könyvespolc vállmagasságba eső részéről.
- Hm... Samuel Beckett, Godot-ra várva - jegyeztem meg félhangosan. Belelapozva olvasgattam az egyébként már számomra ismert könyvet, amíg vissza nem tért Astrid. - Sherlock nyomozása mindig is közel állt a szívemhez és ez sosem lesz másként - mosolyodtam el szerényen, s vártam, hogy visszatérjen a lány a megtalált könyvvel. Lassan én is a pulthoz kecmeregtem.
- Ezt is szeretném még - tettem le elé az előbb kiválasztott könyvet. Szemem sarkából láttam egy Block verseskötetet, de gyorsan elforsítottam a fejem, nehogy kísértésbe essek és azt is megvásároljam.
- Mennyivel tartozom? - kérdeztem elővéve a pénztárcámat. Könyvekre bármennyit, bármikor el tudnék költeni, s bár már roskadozik a szekrényem a sok olvasott kötettől, én mégis találok mindig valami újat. De nem bánom egyáltalán. |
Megszoktam, hogy magáz, nem ő az egyetlen, és bevallom őszintén, tetszik ez a kis tisztelet, amit sokan nem adnak meg nekem, már csak az elmeállapotomról alkotott elképzeléseik miatt sem. De az angyalok talpig úriemberek, habár nem találkoztam még túl sokkal ahhoz, hogy pontos képet alkothassam róluk. Azért én élvezem. A sok árnyoldal mellé ennyi már kijár.
- Mi az, hogy csak egyet? Háromnál kevesebb még sosem volt. - Szemöldököm felfelé indult, ahogy kérését meghallottam. Az egyik legjobb vevőm, szeretem, amikor beugrik, akár csak Rikihez, vagy bolti célokkal. Erre most így visszafogja magát. No, sebaj, majd legközelebb... - Mics... - követtem a tekintetét a félig már elhordott toronyra. Szóval nem csak a barkács- és a szakácskönyvek közül válogatott! A rohadék! S mintegy végszóra a raktár ajtaja hangosab becsapódott. Pedig bezártam, mikor lejöttem.
- Egy pillanat - emeltem fel a mutatóujjam és sarkon fordulva, sietős léptekkel a raktár felé indultam. Hol vagy? Hogy vagy?! Ha nem lennél halott, esküszöm, én tekerném ki a nyakad! A nevetése az egyik könyves kupac mögül jött, de hiába préseltem be magam oda, nem láttam sehol. Bosszúsan fújtatva engedtem ki a levegőt a tüdőmből és visszamentem Dornhoz. - Bocsánat - Mosolyt varázsoltam az arcomra. Mihail ráér, az üzlet az első. - Megint nyomozni támadt kedved? - kérdeztem meg, miközben a torony mellett elhaladva a krimik felé vettem az irányt. Nem büszkélkedhettem túl nagy bolttal, így végig szem előtt voltam szinte, míg előbukkantam teljes valómban, kezemben egy könyvvel.
- Nem gondolkodtál még egy ország-váltáson? Lassan már kívülről tudod Sherlock minden történetét. - Felé nyújtottam a könyvet, amit majdnem el is dobtam, vagyis sikerült is, ha Dorn nem fogta meg előbb, mint ahogy a raktárajtó teljes erejéven bevágódott. Undorító dolog a káromkodás, de nekem egy finomabb változat kicsúszott a számon. Egy percembe biztosan beletelt, mire rendeztem a vonásaim és megfékeztem kitörni készülő indulataim, de aztán újra ott volt a mosolyom. Mintha semmi sem történt volna.
- Szóval, hol is tartottunk? - Ezzel csak fel akarja hívni magára a figyelmet, de abból nem eszik! Ellenben nagyon gyorsan a pokol fenekén találja magát, mert már tényleg betelt az ő spéci hat literes pohara is. |
[24-5] [4-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Tényleg meglepett, hogy felajánlotta a közös munkát, méghozzá egyértelműen, mivel erre még Jarek se igazán hajlandó, holott ő a lakótársam vagy mim akarna lenni. Azért eléggé leplezetlenül sikerült egy sóhajjal nyugtáznom a megkönnyebbülésem, miszerint nem vagyok egyedül és talán a boltom is egyben maradhat a közeljövőben. Na, nem mintha ettől egyszerűbb lenne a feladat.
- Persze, együtt. Segítséget kért, én pedig segítek. - Kicsit megrökönyödtem. Egyértelmű volt számomra, hogy segítek Astridon. Igaz, azt még nem tudom, hogy hogyan, vagy miként, de az eredmény a fontos.