|
Témaindító hozzászólás
|
2017.02.19. 16:49 - |
|
[39-20] [19-1]
| Karsten: Mivel nem volt senkinek ellenére a hely,amit ajánlottam, betértünk. Jarek választott asztalt, amit elfogadtam. Mindenképpen olyan helyre szerettem volna ülni, ahol nem orrolnak meg az emberek Villonra, sajnos Jarek ellenszenvét nem tudtam kiküszöbölni, a köztük lévő feszültség még akkor is nagy volt,mikor a legtávolabbi pontokon foglaltak helyet. Leültettem Villont magam mellé, de ekkor már érezte, hogy ez egy hosszasabb várakozás lesz,így lefeküdt, fejét közel tartva cipőmhöz. Levettem kabátom, ami jócskán megázott, majd a kezembe vettem egy étlapot. - Gondolom, rendelnünk is kell valamit, ha már beültünk - jegyeztem meg és böngészni kezdtem az étlapot. |
 Van az a pont, amikor érzed, hogy a társaságban nem mindenki lát szívesen. Itt most háromból kettő nem volt épp jó arány, pedig még semmit sem tettem, amivel rászolgáltam volna erre. Jó, Villon sosem kedvelt, ami egyrészről vicces, hiszen pont egy angyalszabásúval vannak problémái, másrészről bosszantó, mert múltkor simán megsimogatta a parkban az egyik megszállott és eszébe sem jutott ellenkezni. Talán arra az oldalra húz? Talán, mert akiről a nevét kapta sem épp felfelé távozott.. Talán...
Minden esetre, egyelőre jobban érdekelt a lilahajú óriáslány, mintsem szépen távozzam a társaságból, így úgy tettem, mint aki semmit sem sejt a felé sugárzó negatív energiákról és a cukrászdáig sétáltam mögöttük.
Az ismerős arcok felé biccentettem, már, aki megérdemelte, hogy így tegyek, mivel démonszerzetekből is akadt ma az utcán bőven, mintha valami rajzás lenne. De ettől függetlenül egészen eseménytelenül nyugodt napnak tűnt az egész.
- Az ott jó lesz - Böktem fejemmel az egyik fal melletti, ámde kicsit távolabb eső asztal felé, ahol se a kutya, se senki más nem zavarhat minket.
Ha a többiek is rábólintottak, elindultunk arra, ki-ki a maga útján kerülgetve a közbeeső asztalokat és a végén helyet foglaltunk, vagy ott vagy egy másik helyen. Én igyekeztem távolabb maradni Villontól, így viszont akaratlanul... na, jó, nem épp úgy, de Hyemin mellé kerültem. Ez a kerek asztalok átka, vagy mi. |
 Nem szerettem mások segítségére rászorulni, és már nem is voltam olyan rosszul, hogy ne tudjak elvágódni, mint majdnem az előbb, de ez a macskaköves út nem volt éppen kedvező. Halvány mosollyal és egy halk, félénk köszönömmel elfogadtam Karsten jobbját.
- Nekem megfelel - válaszoltam. Lenéztem a kutyára, és reméltem, hogy a teraszon elviselik majd a cukrászdában doglozók.
Jarek zárta a sort, gondolom nem akart a kutyával összetűzésbe keveredni. Bár Villon volt az, aki többször hátralesett. Remélte, hogy lekopik az illető és most kicsit együttéreztem vele. |
 Sem Jarek, sem pedig a hölgy, aki bár bemutatkozott, de elfelejtettem a nevét sem akart megázni, ezért elindultunk egy fedett helyre. Jarek mögöttünk ballagott, nekem pedig megesett a hölgyön a szívem, olyan ingatagul haladt a magassarkújában.
- Karoljon belém, ha jól esik - nyújtottam felé azt a karom, amelyikben nem a pórázt tartottam.
- Ugye? Gondolom te duplán örülsz ennek - néztem hátra Jarekre. Tudtam, hogy nem jár annyira ilyen helyekre, de nem bírtam ki, hogy ne válaszoljak neki.
Nem akartam túl sokat sétálni, hiszen egyre jobban elkezdett esni az eső, ezért kiszúrtam egy közeli kisebb, sarki cukrászdát.
- Az jó lesz? - kérdeztem, egyértelműen célozva az úticélunkra. |
Magamban mosollyal nyugtáztam, amikor Hyemin megpróbált zavarba hozni, vagy legalábbis visszafordítani rám a saját taktikámat. Sokkal, de sokkal korábban kell ehhez felkelnie, ennyit mondhatok.
Egyik szemöldököm kicsit megemelgetve viszonoztam a pillantását, aztán jött az eső és változtak a tervek.
Karsten javaslatát fogadtuk meg, habár a meghívás és a társaságban való napeltöltés nem szerepelt a terveim közt, de haza sem mentem volna asztalt táncoltatni, szóval...
Elindultam utánuk, és széles vigyorral néztem Villonra, aki előttem menetelve pillantott egyre többször hátra, ott vagyok-e még és miért nem húztam már el. Azért, mert csak. Tömören ennyit nyilatkozhatom erről.
- Mekkora mázli, hogy itt mindenki kedveli a kutyád - jegyeztem meg, mivel a legtöbb üzlet ajtaján ott díszeleg már egy jó ideje az áthúzatlan kutya ikon, köztük kávézókon és éttermeken is. |
Megmosolyogtam elismerő tekintetét, legalábbis azt hiszem valami olyasmit láttam benne. Villon… gondolkodtam el magamban. Biztos egy eléggé művelt fiatalemberről van szó. Ez tetszett, hogy valaki különleges – vagy csak szimplán alapműveltség? – és nem csak a kinézetéről volt ez elmondható.
Megéreztem a szőrmók nedves orrát és akaratlanul is óriási mosoly jelent meg arcomon. Megsimogattam, magamban viszont azon gondolkodtam, hogy ha egy idegennel ennyire jámbor, akkor mivel válthatta ki Jarek az acsarkodását?
Levakarhatatlan az ipse tekintete. Egyre csak feszengtem és hiába Villon simogatása, nem nyugtatott meg eléggé. Felé fordultam, hogy beolvassak neki, vagyis olyasmi, mert nem szerettem hárpiának tűnni, meg nem is volt rám jellemző. Összeráncolt szemöldökkel néztem végig rajta. Volt benne valami más. Opheliánál is éreztem azt a valamit, de ez a kettő nem ugyanaz volt. Míg Opheliánál az nyomasztóbb volt, nála kellemesebb, annak ellenére is, hogy utáltam, ahogy bámul. Most, hogy kölcsönösen rajta legeltettem a szemem, biztos jót mulat rajtam. Elérte a célját, legyen boldog!
Azonban nem sokáig moroghattam magamban, hiszen eleredt az eső. Díjaztam Karsten ötletét, hogy keressünk egy zárt helyet, ahol nem ázunk el. Még csak az kellett volna, hogy bőrig elázzunk. Rajtam így is kevésnek bizonyult a ruha a hideg ellen, nem kell ezt meg tetézni. Gőzöm nem volt, hova menjünk, mivel még nem ismertem annyira a helyet, mégis elindultam. Magassarkúm csak úgy kopogott a járdán, az esőcseppek pedig vígan folytak le csupasz lábamon. Karomat magam elé fontam és blézeremmel próbáltam felmelegíteni magam. |
| Karsten: - Pontosan - biccentettem a hölgy felé és adtam ki magamban egy jó pontot, mert ismerte Villont.
- Sajnálom, Jarek, nem tudok vele mit kezdeni - néztem a kutyámra, aki gyanúsan méregette a férfit. Amint meglátta, hogy nézem, inkább elfordult és Hyemin kezéhez dugta az orrát,nyilván simogatást várva. Hagytam neki, hiszrn addig sem volt Jarekkel elfoglalva, na meg amúgy is látszott a lányon, hogy bírja a kutyákat. Máshoz valószínűleg nem engedtem volna közel, mert nem tudhttam soha, hogy szereti-e a kutyákat. Ebben a pillanatban eleredt az eső, amit a többiek is észrevettek. - Na jó, be kell húzódnunk valahová, ha nem szeretnénk bőrig ázni. - Már pedig én nem szerettem volna. |
Bemutatkozási ceremónia következett, már mindenki tudott mindent, és én sem maradhattam ki ebből, ám azért két rövid szorításfélét engedélyeztem egy félmosoly kíséretében a lánynak, miközben kimondtam a nevem és örülök az új ismeretségünknek. Had tartson furának, már megszoktam.
- Általában nincs bajom az állatokkal, de Villon nem túl nyitott személyiség, ha rólam van szó, maradjunk ennyiben. - Némi fáziskéséssel reagáltam Karsten korábbi kérdésféle kijelentésére, finoman, de őszintén, ahogy szoktam. Vagyis... majdnem úgy, ahogyan szoktam.
A lány aurája ellenben furán pulzált és olyan színekben játszott, ami egyértelművé tett három dolgot számomra szinte azonnal. Először is, kényelmetlenül érzi magát, a többi jelből arra következtetek, hogy fázik. Aztán az elmosódás szerint többet ivott, mint amennyit elbírt volna épebb ésszel és végső, de nem utolsó gondolatként azt is látom, hogy nem kedvel különösebben, ami nem meglepő, viszont lehet rajta változtatni. Már, ha akar valaki változtatni.
- Most, hogy mindenki mindent ép bőrrel megúszott... - Ostoba szófordulat, még ostobább időjárás, ami nem bírta tovább visszafogni magát és szép nagy, sűrű cseppekben esni kezdett az eső.
- Francba! - csúszott ki a számon morgásra emlékeztetően, amit Villon is viszonzott, de csak egy szemforgatással jutalmaztam majmolását. Vagy talán nem is morgott? Lehet, hogy már hallucinálok? Pedig hármunk közül, nem én vagyok az, aki ma akárcsak egy kortyot is ivott. |
- Villon, mint az elátkozott költő? - kérdeztem szinte a kutyától. Nem simogattam meg inkább, mert el volt foglalva a Jarek nevezetű úriemberrel, aki furcsán méregetett. Kezdett idegesíteni.
- Hyemin - nyújtottam én is kezemet, és finoman megráztam. A bámészkodó felé fordultam és neki is bemutatkoztam.
Alig feltűnően topogni kezdtem, nem viseltem valami jól ezt a hűvös időt. Hál' Istennek, legalább a fejem kitisztult és nem kavarogtak összevissza a gondolataim. Meg nem szédültem. Nem kellene még jobban beégetni magam... |
| Karsten: Villon megőrült Jarek jelenlétében, s hiába csitítottam le, a következő percben újra morogni kezdett. - Villon - válaszoltam a nőnek. - Azt jelenti, gazfickó. És ez most illik is rá. - Hiába pattant fel a helyéről, ismét leültettem. - Jarek kihozza belőle az állatot, nem igaz? - nyújtottam a férfi felé a kezem, ő pedig felém, így határozottan kezetráztunk. - Hogy vagy mindig? - kérdeztem tőle. Aztán, hogy a nő se maradjon ki, neki bemutatkoztam. - Karsten vagyok - nyújtottam kezet. Nem szerettem csak úgy szétszórni a nevem, de most illőnek láttam. |
Nem tudom, mért gondoltam, hogy jó ötlet, ha közelebb lépek a trióhoz, de Villon továbbra sem tartotta ezt jó ötletnek és fogait kivillantva rám morgott. Le se vette rólam a tekintetét, egészen addig, amíg a nephilim el nem kezdett gügyögni, vagy valami hasonló hangsúllyal kérdezősködni a kutyáról.
Kezem feltartva torpantam meg, aztán kikerültem kicsit nagyobb ívben és a lány mellett álltam meg. Érdekes teremtés. Már külsőre is, de mindezt tetőzi, ami. Vajon ez az eredeti szemszíne? Igyekeztem elcsípni egy pillantra a tekintetét, hogy meg tudjam állapítani, mert így féloldalasan nem volt valami egyszerű, de nem is akartam, hogy félreértse érdeklődésem. Pont az enyémet, haha!
- Villon, ha épp jó kedvében van, nem igaz? - Lenéztem az állatra és bár semmi bajom velük, ő képes volt akaratlan fintorgást kiváltani belőlem, amit most sikeresen lenyeltem. Helyette a gazdájára néztem, aztán felé nyújtottam a kezem egy szokásos köszönési formaságért. Alulról helytelenítő morgó-ugató hangra számítottam emiatt, de magasról tettem rá, úgysem árthat nekem. |
Megráztam kicsit fejem, hátha ezzel kitudom tisztítani fejemet.. nem sok sikerrel. Pislogtam jó párat, és csak akkor éreztem karomon egy határozott, kemény, de nem erőszakos kézfogást. Felegyenesedtem szép lassan, arcomba borult hajamat megigazítottam és először a szakállas férfi felé fordultam.
- Köszönöm a segítségét - hajoltam meg kissé. Úgy érzem ezt e berögződést sose fogom elhagyni. - Jól vagyok, köszönöm... - halkabban válaszoltam, s elszégyelltem magam. Borzasztóan kínos helyzetbe hoztam magam.
Zavart a magasabb fickó tekintete, azt éreztem, hogy éget, ahogy néz. Tekintetem rá szegeztem és egy aprót biccentettem köszönésképp. Aztán megláttam a türelmesen ücsörgő kutyát.
- Milyen névre hallgat? - csillogó szemekkel érdeklődtem a megmentőmtől. Imádtam az állatokat, és úgy látszik máris meglágyult szívem. Komolyan, úgy viselkedek mint egy gyerek. |
Ha három ember nem figyel semmire, akkor annak baleset lesz a vége.
Egyik kezemmel egy számomra ismeretlen nő után kaptam, csak reflexből, hogy ne pattanjon le rólam, másik kezemmel Villon pórázát fogtam szorosabban, mert hirtelen elkezdett ugatni. Jarek nem volt ismeretlen számomra.
- Erre minden rendben van - jelentettem ki a kérdés után, miközben egy kézjellel leültettem Villont.
- Önnel minden rendben? - Kérdeztem a nőtől, akit talpra állítottam. |
Magam mögött hagyva a tavat, a ködöt, a házakat, céltalanná vált a napom további része. Felnéztem a felhő tarkította égre, miközben egyik lábam a másik elé téve kerestem az új elfoglaltságom.
"Esni vagy nem esni, ez itt a kérdés." - Fogalmazódott meg elmémben sokadjára is e egyre kevésbé frappáns kérdés, de most sem állhattam meg apró mosoly nélkül. Azért mégis elég eredeti Jarek-mondás, nem?
Vállaimmal felváltva kőrözve mozgattam át kicsit tagjaimat, mert bár ma már túl voltam az "angyali tornán", azért még mindig jól esett néhány alig hallható roppanás.
Esőcsepp koppant az arcomon, mire ráncba szökött homlokkal néztem fel ismét és eldöntöttem, hogy ennek most nincs itt az ideje. Szóval kapott egy angyali sugallatot a felhőkomplexum felettünk és tovább tartogatta duzzadt pocakjában a vizet. Nem fog sokáig kitartani, de ma nincs különösebben kedvem elázni. Meg hazamenni se, mert Astrid épp... túlvilági hívásokat bonyolít le valami gyámsági kérdés miatt, amiről mindenki tudja, hogy kamu, de azért zargassuk a nagyszülőket. Nincs kedvem "hű az annya angyal!", "Angyal? Léteznek?", "Ugyan már, régen is iszogatott az öreg nem? Holtában se veti meg a jófélét." meg hasonló párbeszédeket folytatni az elhunyttal és a családjával, tehát távol maradok. Vagyis itt. Kint.
És épp csak előre figyelek végre, amikor egyből ki kell kerülnöm egy frontális balesetet, egy hármas változatot. Aztán meghallottam az egyik fél ismerős hangját és feleszméltem.
- Villon - hangom cseppet sem csengett meglepetten, inkább kijelentésként hangzott. Általában kedvelnek az állatok, általában egy kivétel mindig akad. Most épp kikerültem. Megállok, megfordulok és megnézem, mi lett a találkozó végkimenetele.
- Minden rendben? - Amint szemügyre veszem a jelenet résztvevőit, a lányon akad meg a tekintetem. Nocsak, egy nephilim, ritkák errefelé, mint a fehér hollók. Habár abból már szerintem többhöz volt szerencsém. |
Megbántam, hogy ott hagytam a Pubot. Olyan jó meleg volt ott, igaz, kicsit fülledt, de nem fáztam. Tudhattam volna, hogy ez lesz, mindig is fázós típus voltam. Az meg egy cseppet sem segített, hogy kicsit be voltam csiccsentve. A röviditalok melegítenek, a borról azonban ez nem volt elmondható.
Magassarkúban néha megbotlodtam, pedig nem volt ez jellemző. Rá fogom a borra. Már csak a homlokomra kellene kiírni, hogy nehogy azt higyék az emberek, hogy nő létemre nem tudok ilyen cipőbe járni. De lehet azért néznének rám rossz szemmel, mert iszok.
Míg ezen tanakodtam, sikerült annyira kizárni magam a külvilágból, hogy nekimentem valakinek. Ha ez nem lett volna még elég, az egyensúlyom is beadta az unalmast. Így a faltól vártam némi segítséget, meg a fejemtől, hogy némiképp tisztuljon ki és megbírjak állni a saját lábamon, mielőtt orra bukok. |
Hiába nem szeretem a tömeget, Villont azért sétálnom kell vinni. Szegény kutyám ma nagyon eleven volt, ezért is gondoltam, hogy lemozgatom kicsit. Gorod amúgy is kicsi, reméltem, hogy nem akar most mindenki egyszerre a Fő utcán tartózkodni. Szerencsére Villonnak nincs gondja az emberekkel, ő szívesen sétál bárhol.
Lassan haladtam a Fő utca üzletei előtt, kezemben fogtam a pórázt, de Villon nagyon jól képzett kutya volt, igazából csak azért kellett ilyen módon magamhoz láncolni, hogy a járókelőket megnyugtassam. Nyilván mindenki ki lenne bukva, ha egy nagytestű Német juhászt hagynék szabadon kószálni. Ami Villonnál ez azt jelentené, hogy egy lépéssel előrébb megy, mint én.
Teljesen a gondolataimba merültem, hagytam, hogy Villon vezessen. |
- Feltétlenül számítok magára - mosolyodtam el őszintén, amikor mondta, hogy lehet, hogy eljön valamelyik fellépésemre. Meg is fontoltam, hogy küldök neki jegyet, hiszen nálunk az ilyesmi engedélyezett, az opera műfaját hirdetni pedig szerettem.
- Hát akkor, viszont látásra - biccentettem. Kinyitottam az autót, beszálltam. Egy pillanatig még néztem, ahogy Diana alakja eltűnik a távolba, majd beindítottam a motrot és hazaindultam.
Otthon még felhívtam a rendezőt, hogy mi az ábra a hangommal. Nem volt túl boldog, és megígértette velem, hogy holnap már megyek. Így pihenjen az ember.
//lezárt kör// |
 - Ugyan, egy kis ideig még nem lesz dolgom. Örültem, hogy beszélgettünk, jó kikapcsolódás volt. Igazán nincs mit.- mosolyogtam kedvesen.
Tényleg jól éreztem magam. Kellett már nekem a társaság, ha már egyszer munkahelyen nem viszem túlzásba a baráti kapcsolatok kiépítését.
Végül persz nem én lettem az, aki valóban fizetett, kardoskodhattam volna az mellett, hogy legalább a saját részemet engedje meg, de látszott, hogy ebből nem tágít, szóval udvariasan megköszöntem és ennyiben hagytam a dolgot.
Sejtettem, hogy nem örült volna, ha kierőszakoskodom, hogy had fizessek, mindenesetre jól esett ez az apró gesztus. Sokszor már kételkedtem abban, hogy maradtak még normális férfiak ezen a bolygón. Végül együtt sétáltunk ki, én az autójáig kísértem, de nem szándékoztam elvitetni magam.
- Köszönöm, de inkább sétálok, ha nem szükséges, akkor nem kocsikázom. Azért köszönöm, vigyázzon magára és figyeljen oda! Lehet, hogy egy fellépésére elmegyek, szeretném, ha jó formában lenne.-nevettem, majd elbúcsúzva hazaindultam. |
Az ilyen udvariasan becsomagolt kérdések mindig is mosolyra késztettek.
- Igazán nem szeretném feltartani. Köszönöm a kivizsgálást is, meg a tea ötletét is - biccentettem.
Hívtuk a pincért, hogy fizessünk, de eszem ágában sem volt felezni a számlát, vagy hagyni hogy ő fizessen.
Biztos voltam benne, hogy jó fizetése van, de abban is biztos voltam, hogy az enyém jobb. És amúgy sem a pénzről beszélünk, hanem az udvariasságról. És amúgy is, ha húsz fős társaság van, ha három fős, akkor is szerettem én rendezni a számlát. Mert megtehettem, mert én szerettem volna, mert szerettem a kezemben tartani a dolgokat, nem tudom. Ez hozzájárult az énemhez és kész.
- Esetleg hazavigyem, vagy van még dolga, netán sétálni szeretne? -kérdeztem, amikor az autóhoz értünk. |
Megértettem a nézőpontját, éppen ezért nem is szóltam bel a mondandójába addig, amíg nem kérdezett.
- Igen, mondhatni. Amikor az ember ilyesmiket lát és tapasztal, akkor nehéz elképzelnie, hogy van olyasmi, ami kedve szerint szól bele az emberek életébe, mikor nincsenek róla tények. Sajnos bármennyire is rendelkezem fantáziával, nem tudom elképzelni egy ilyen létezését. Ha pedig kiderülne, hogy van, az nagyon sok mindent megváltoztatna.- gondolkodtam el.
Közben én is kivégeztem a teámat, majd körbenéztem. Voltak még egypáran, de már nem annyian, mint mikor ide jöttünk.
- Szeretne még beszélni, vagy esetleg menjünk a dolgunkra?- érdeklődtem, mert nem akartam ide ragasztai. Volt egy olyan érzésem, hogy ha meg is elégelné az itteni ücsörgést, csak nehezen venné rá magát, hogy közölje velem is.
Határozottan olyan embernek tűnt, aki sokra tartja a másikkal szembeni udvariasságot, ami ugyan nem baj, de nem szeretném, ha terhéle lennék.
Igaz jól elbeszélgettünk, de azt hiszem mind a kettőnkre ráfért egy ilyen. |
[39-20] [19-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Van az a pont, amikor érzed, hogy a társaságban nem mindenki lát szívesen. Itt most háromból kettő nem volt épp jó arány, pedig még semmit sem tettem, amivel rászolgáltam volna erre. Jó, Villon sosem kedvelt, ami egyrészről vicces, hiszen pont egy angyalszabásúval vannak problémái, másrészről bosszantó, mert múltkor simán megsimogatta a parkban az egyik megszállott és eszébe sem jutott ellenkezni. Talán arra az oldalra húz? Talán, mert akiről a nevét kapta sem épp felfelé távozott.. Talán...
Nem szerettem mások segítségére rászorulni, és már nem is voltam olyan rosszul, hogy ne tudjak elvágódni, mint majdnem az előbb, de ez a macskaköves út nem volt éppen kedvező. Halvány mosollyal és egy halk, félénk köszönömmel elfogadtam Karsten jobbját.
Sem Jarek, sem pedig a hölgy, aki bár bemutatkozott, de elfelejtettem a nevét sem akart megázni, ezért elindultunk egy fedett helyre. Jarek mögöttünk ballagott, nekem pedig megesett a hölgyön a szívem, olyan ingatagul haladt a magassarkújában.
- Ugyan, egy kis ideig még nem lesz dolgom. Örültem, hogy beszélgettünk, jó kikapcsolódás volt. Igazán nincs mit.- mosolyogtam kedvesen.