|
Témaindító hozzászólás
|
2017.08.28. 12:10 - |
Lolita egy kis kétszintes házban lakik, valahol a külvárosban. Az felső szinten lévő lakás tulajdonossal jó viszonyt ápol, hiszen semmi zajos tevékenységet nem folytat. Ő lakik az alsó szinten. Nem túl nagy a lakás, a a nappali és a konyha egy légtérben van, ahonnan nyílik a háló, másik ajtón pedig a fürdőszoba. A hálószoba teraszáról pont le lehet látni a parkra. |
[25-6] [5-1]
 - Természetesen – álltam is fel, már a tálca is a kezembe volt, amikor Lolita kikapta belőle és elrakott nekem… egy jó párat. Megmosolyogtam. – Köszönöm, nekem már teljesen kiment a fejemből… - vakartam meg tarkómat. Fáradtság első jelei.
Már az előszobában ácsorogtunk. Álmosan szorongattam a dobozt, amiben a csokis édességet tartottam, majd biccentettem. – Szívesen tettem… mindent – széles mosolyra húztam számat. Újból kezéért nyúltam, s puha puszit leheltem kézfejére.
- Jó éjszakát, Lolita! – köszöntem el tőle mosolyogva. Lehet lerázósnak tűnt viselkedésem, de nem szerettem a hosszú búcsúzkodásokat, gyötörték szívemet. Nem nagyon akaródzott magára hagyni Lolitát, mégis már fél úton jártam haza felé és csak egyszer pillantottam hátra.
/lezárt kör/ |
 - Ugyan dehogy - mosolyogtam rá kedvesen. Olyan aranyos volt a kérdése, hogy nem igazán bírtam visszatartani egy fogvillantást.
Magam sem tudom miért, de szerettem volna, ha otthon érzi magát nálam, ezért is kértem a segítségét.
- Be tudná tenni a sütiket a hűtőbe? Ott nem száradnak meg - tettem hozzá, miután elfordultam.
- Várjon - csaptam össze halkan a tenyerem. - Csomagolok párat. - Elvettem tőle a tálat és a mennyiség, amit egy műanyag tárolóba raktam a sütikből, inkább közeledett a "sok"-hoz, mint a "pár"-hoz. - A receptet sem felejtettem el - mosolyogtam rá.
Érezhető volt, hogy itt az idő, mennie kell, hiszen már este volt, holnap pedig munkába kellett indulnunk mindkettőnknek.
- Köszönöm, hogy.. igazából mindent - nevettem el magam, amikor már ismét az előszobában álltunk a lépcső előtt. |
- Ugye nem bántottam meg, Lolita? – kicsit aggódtam, mivel egy szót sem szólt. Láttam, hogy nem akar vitázni. Igaz, kis piti dolog volt, kár lett volna licitálni, hogy ki a jobb és miért. Mindenesetre megkönnyebbültem, hogy elmondhattam a véleményen.
Ahogy hallottam, hogy zúgni kezd a hűtő, körbepillantottam, s örömmel konstatáltam, hogy megjavultak a dolgok. Lolita elfújta a gyertyák, azonban illatuk kellemesen betöltötte a teret. – Segítsek valamiben? – utaltam a sütis tálcára és az üres bögrékre. Közben mocorogni kezdtem a kanapén, míg a szélére ültem és ingemet is megigazgattam. Kicsit megdörgöltem a jobb szememet és nem örültem, hogy kezdek fáradni. |
Megcsóváltam a fejem. Éreztem, hogy nem fogunk dűlőre jutni ezen a ki-a-jobb-ember "vitán," de igazából nem is volt ez olyan nagy baj. Attól még különösnek gondoltam, hogy vajon miért lát engem olyannak, amilyennek lá. Kicsit elgondolkodtam, hogy vajon hogy fog reagálni, ha mondjuk az egészségügyi központban futunk össze legközelebb, esetleg beültetnek mellé, hogy én legyek az asszisztense arra a napra. Előfordulhat ilyen, hiszen mostanában emberhiány van arra, de egy ilyen kisvárosban ez nem csoda. Mindenesetre, ha megtörténne, a többi nővér féltékeny lenne. És nem csak azért, mert az egyik legjobb munkát kapnám meg.
Hirtelen pislákolni kezdett a fény, a hűtő elkezdett zúgni; visszajött az áram. Az asztalhoz hajoltam és elfújtam a gyertyákat, már nem volt szükség rájuk, de az illatuk beterítette az egész lakást. |
- Az emberek sokszor elsiklanak a valódi értkékek felett – éreztem, hogy hirtelen érintette, amit mondtam és nem is akart nagyon hinni a fülének.
Hosszabb csönd követte magyarázkodását, ami arra engedett következtetni, hogy múltbéli emlékek rohamozták meg gondolatait. Alig észrevehetően megrázta fejét, valószínűleg nem élete legszebb korából való gondolatok törtek rá.
- Ugyan, Lolita, kérem – ingattam fejemet nevetve – nem ebből fogom megítélni magát. Ha szerencsétlen lenne, ahogy magát írja le, akkor nem tudna a saját lábán állni. Szerintem ez tiszteletreméltó, főleg nőként. Manapság sokan akaszkodnak vagy várnak egy másik személyre – kezére simítottam. – Higgyen magában, Lolita.
Nem reagáltam arra, hogy a mai nap mennyit segítettem neki. Ez természetes volt, semmi kötelességet nem éreztem. Udvariasságot is jóval túllépte ez a kategória. Mellesleg szívesen voltam vele, ha nem így lenne, akkor itt se lettem volna.
Azt viszont sajnáltam, hogy történtek vele olyan dolgok, hogy így ítélkezik maga felett. Csúnya világban élünk, ahol nem értékelik az igazi, jó embereket. |
| Lolita London: Késztetést éreztem, hogy ismét eltűrjem egy hajtincsemet, azonban meghallva őszinte bókját, megálltam a mozdulatban.
- Igazán? - néztem a szemébe bizonytalanul és visszaeresztettem a fejtámlára a kezem. - Nekem.. nekem nem szokták ezt csak így mondani - vontam meg a vállam és közben megráztam a fejem, mintha nem hinnék neki. Nem is hittem. Nem kérettem magam, csak azt tettem, amit őszintén gondolok. Hiába mondta nekem ezt, nem hittem el, hiszen egy kapcsolatom volt huszonéves koromra és az is szörnyű volt, katasztrofális véggel. Hirtelen megjelent lelki szemeim előtt pár kép, s hogy elfelejthessem őket, ismét megingattam a fejem. Egy kis nevetést is megengedtem magamnak. Igen, kinevettem. Hogy lehet olyan butus, hogy ilyen csacsiságokat állít? Azonban egyre csak éreztem a forróságot, ami elönti a belsőmet, felkúszik nyakamhoz és kis pírt varázsolt orcámra. Kedvem lett volna izegni-mozogni, hogy még jobban megtapasztaljam ezt az érzést. - Nem tudom, mit tettem, hogy így gondolja - mosolyodtam el végül. Az érzelmek csak úgy kavarogtak bennem. - Azt hiszem a mai nap után egy életképtelen szerencsétlennek kellene tartani. És akinek joga van a másikra azt mondani, hogy kívül-belül szép az én vagyok, hiszen ön segített nekem a szatyrokkal, a cipekedéssel, megdicsérte a sütimet, ivott a teámból, megnyugtatott, amikor elment az áram... - félig értetlenül félig elismerően néztem rá, miután elhadartam neki ezeket, mellkasom csak úgy hullámzott az elmaradt levegővételeket pótolva. |
Bólintottam. - Pedig ez itt egy ártatlan toll - simítottam a tetoválásra a nyakamon. És még ez sem látszott teljesen, mert az ing eltakarta.
- Köszönöm - húzódott egy bátortalan mosoly arcomra.
Halálom után, mikor a Mennybe kerültem elgondokodtam sokszor, hogy mivel érdemeltem ki ide jutásomat. Fent nem találtam magyarázatot, így a Földre merészkedtem és ez egyre többször előfordult.
Aztán meguntam, hogy válaszok után futkossak. Türelmetlen voltam. Úgyhogy ezt követte a kicsapogó életmód, az élni akarás vágya, amit nem tehettem meg anno. Van olyan varrat, ami kevésbé művészi.
- Az emberek gyakran társítják a "rosszakhoz" a tetoválásokat. De örülök, hogy maga nem tartozik ebbe a körbe - mosolyom hervaszthatatlan volt. Ahogy elsimította hajtincsét, egyszeráen megigézett. Varázslatos nő volt Lolita. Egyszerű teremétés, de természetesen vonzó. Nem éreztem még ilyen melegséget más nő társaságában.
- Lolita - egy kis szünetet tartottam, hogy újra elkaphassam pillantását - maga gyönyörű nő. Kívül-belül - esetlenül csengett, de őszinte volt. Nem tudom, hogy gyűlt össze bennem ennyi bátorság. Nem szoktam csak úgy osztani a bókokat, lyen volumenűről nem is beszélve.
Nem vettem le róla szememet, kíváncsi voltam a reakciójára - másrészt tényleg nem lehetett betelni vele. |
| Lolita London:
- A tetoválásokra gondol? - kérdeztem. Hiába vett fel olyan ruházatot, itt-ott például a nyakánál látszottak a tetoválások. El tudtam képzelni, hogy milyen csúnya pillantásokat kaphat a konzervatív szülőktől, pedig nem külső, hanem tudás alapján kellett volna megítélni az embereket. - Mellesleg nekem teszenek - jegyeztem meg félig félénken, félig elismerően. Én nem tudnék semmit magamra varratni. Érdekes, én simán veszek vért vagyok adok injekciót, ha kell, de ha belém akar valaki bökni tűt, akkor simán el is ájulok. Nem egyszer volt olyan, hogy vért kellett venni tőlem, a kollégák meg már egyből fektettek is le, hogy megelőzzék a bajt. Jó, a tetoválás más jellegű, de ott is van tű, amitől én félek. - Kevesen néznék ki belőlem, hogy értékelem az ilyesfajta művészetet - mosolyodtam el halványan. Egy hajtincsem az arcomba lógott, így elsimítottam azt, ekkor pedig eszembe jutott, hogy a parkban Kaiden milyen gyengéden ért hozzám. Orvosi lehetetlenség volt, de úgy éreztem,hogy a szívem kihagyott egy dobbanást. |
- Nem lennék meglepve, ha a bicajoshoz hasonló huligán tette volna. Csak nem történt komolyabb dolog – nyugtattam meg, mellé egy mosolyt is küldtem.
Jólesően hatott Lolita őszinte kacagása, nem gondoltam, hogy egy ilyen zagyvasággal kicsikarhatok belőle egy nevetést. Mindenesetre megmelengette szívemet és lelkemet egyaránt.
Mikor válaszolt hogyléte felől más hangtónust véltem felfedezni abban az egy szavában. Azt hiszem végérvényesen sikerült lebontani azt a nemlátható falat, amit maga elé épít. Ha nem is teljesen, de közel jártam a célhoz, hogy ne legyen köztünk egy tégladara sem.
Félrepillantottam, most viszont megálltam, hogy nyakamhoz nyúljak. Vettem egy mély levegőt és visszafordítottam fejemet az ő irányába. – Bizonyára – sütöttem le szemeimet, majd folytattam. – Az apukák viszont nem érzékelik ezt, néhány túlságosan konzervatív anyuka sem – szúrtam közbe mókásan, pedig igaz volt. A gyerekek ártatlan lelkek, kihatott feléjük a tisztaság. Ők mind egytől-egyig érezték a nyugalmat, azonban a felnőttekkel már más volt a helyzet. |
| Lolita London:
A helyemen maradtam, hiszen nem kért semmit, azonban a sütiből vett. Ezt örömmel fogadtam, látszott,hogy tényleg ízlik neki és nem csak azért evett, mert kínáltam.
- Nem tudom, mi lehet, még nem tapasztaltam ilyet - húztam el a szám. Valószínűleg nem éltem volna meg a másnapot,ha egyedül kellett volna sötétben tartózkodnom. Felnevettem a Föld napján viccén, valamiért annyira szórakoztatónak találtam ezt az elképzelést, hogy hosszú pillanatig lehetett hallani csilingelő nevetésemet. Ahogy ő mozdult, én is, letettem a saját gyertyámat az asztalra, mert féltem, hogy a kezem megremeg és felgyújtom a lakást. A fejtámlára könyököltem és így támasztottam meg a fejem. Ebben a világításban teljesen máshogy festett az arca, több fény jutott arcára, amit díjaztam.
- Jobban - válaszoltam nyugodtan. Ezt a hangszínemet nem igazán szokta más hallani, nem tudtam, hogy miért Kaiden csalta ezt elő. - Van magában valami, ami megnyugtat - vallottam be. - Nem mondták még? - jelent meg egy apró mosoly az arcomon. - Bizonyára ezért szeretik a kisgyerekek. |
- Nem, nem kérek semmit, köszönöm – biccentettem mosolyogva. Tekintete a süteményekre tévedt, s mintha gondolataimban olvasott volna, közénk tette. Vettem is rögvest egyet.
- Valami jól kikapcsolhatta a biztosítékot – vontam meg vállam, majd nyelvemmel csettintettem. – Vagy Föld napja van, és „energiatakarékosságra” intenek minket – nevettem. Az ilyen kezdeményezésekkel nem mindig értettem egyet, de bajt nem csinálunk belőle végül is.
- Jobban érzi magát, Lolita? – tettem le lábaim a padlóra és teljes testemmel felé fordultam.
Kinézve az ablakon tényleg nem látszódott be semmi, csak a fák ringása mikor a szél erősebben fújt. Amíg nem tér vissza az áram, jobb ha itt maradok mellette, meg ilyen vaksötétségbe úgyis csak orra buknék. Reménykedtem, hogy otthon minden rendben van. |
Bólogattam, jelezvén, hogy megértettem a válaszát. Ki is néztem belőle, hogy a csendesebb környéket szereti. Tulajdonképpen én is azért költöztem ide, hogy távol legyek a legtöbb embertől, na meg azért, mert itt volt fizethető a lakbér.
- Nem kér még egy kis teát? Vizet, bort, narancslét, de van még süti is. - Pillantásom az asztalra esett, ahol egy tálban még mindig ott volt jó pár darab csokis süti. Odahajoltam, és a tálat magunk közé helyeztem, ezzel ösztökélve őt, hogy nyugodtan egyen. Én úgysem tudnék ennyit megenni, maximum rám száradna. Meg egy-két darabot vinnik Dornnak is.
Kinéztem az ablakon, és ekkor láttam, hogy onnan sme jön fény, az utcai lámpák is kialudtak.
- Úgy látom, az egész utcában elment a világítás - ámultam el. Nem is tudtam, hogy ilyen létezik. Mármint nyilván hallottam már róla, de még nem éltem át.
Kissé zavarban voltam, mert nem igazán ültem egy kanapén ilyen meghitten egy férfival sem, Kaidennek pedig igaza volt, a gyertyák mindent romantikussá tesznek. |
Kigomboltam ingemen a legfelső gombot, hogy kicsit szabadabban lélegezhessek. Meg egyébként is, kényelmesebb így. Éreztem a levegőben, hogy kezd meleg lenni. Ahogy átértünk a nappaliba kicsit jobban éreztem magam. Helyet foglaltam Lolita mellett, úgy tűnt nem zavarja, ami megdobbantotta szívemet. Ez csak egyet jelentett: egyre jobban feloldódik társaságomban és ez jó érzéssel töltött el.
- Ó, igen, ezt kérdezte – csaptam homlokomra – bocsánat, kezdem átvenni a szelektív hallást – magyarázkodtam hevesen.
- Nos, válaszolva kérdésére, a külvárosban élek. Csendesebb környék, igaz messzebb van a központtól, de szeretek hosszú sétákat tenni – fejtettem ki hosszabban gondolatomat ismét.
Jobb lábamat a másik térdemre támasztottam egy négyest formázva így. Kézfejem jobb térdemen pihentettem, másik karomat pedig a kanapé háttámláján. Gyertyám halvány fényt vetett rám a kis asztalkáról. Lolita kezében még mindig ott volt az ő fényforrása, ami gyönyörűen megvilágította csinos arcát. Szempilláit még hosszabbra varázsolta, ahogy a fény árnyékot vetett rajta. |
- Öhm.. igen, nagyon, romantikus - ismételtem meg a szavait lassan, mintha szaggatott felvételről játszanánk vissza a hangom. Kénytelen voltam elkapni Kaidenről a tekintetem, amikor ismét a nyakához nyúlt, hogy kissé megigazgassa az ingjét, valahogy túl intenzív élmény volt ezt látni, szóval ajkamba harpva bámultam le a gyertyámra.
Örültem is, hogy megszólalt, így össze tudtam szedni magam.
- Menjünk át nappaliba - ajánlottam, hiszen úgy éreztem, hogy a fürdőszoba lassan olyan meleggé hevül, hogy ha így folytatja, akkor felrobban.
Visszatértünk hát az említett helyiségbe. Ahelyett, hogy az asztalra helyeztem volna a gyertyát, ami egyébként egy üvegtartóban volt elhelyezve, a kezemben tartottam. Leültem a kanapéra, és reméltem, hogy Kaiden is csatlakozik.
- Merre lakik? - kérdeztem, ismét úgy ülve, hogy minél jobban felé fordulhassak. |
Sikerült Lolitának pár másodpercen belül összeszednie magát, így ketten visszamentünk a fürdőszobába, hogy gyertyákat vehessen elő. Valamiért volt egy olyan megérzésem, hogy a gyertya tuti megoldás és lesz neki.
Késztetés fogott el, hogy segítsek neki meggyújtani a kanócot – vagy emberi vagy angyali beavatkozással -, de inkább nem tettem. Nem akartam feltűnést kelteni vagy, hogy még idegesebbé váljon.
Finom illatok áradtak a két gyertyából, különösen ízlett az, amit Lolita tartott. – Igazán romantikus – bukott ki belőlem gondolkodás nélkül. Nyeltem egy nagyot zavaromban, majd megigazgattam ingem nyakát ismét. Hülye szokások kijártak nekem is bőven…
- Maradunk vagy átmegyünk a nappaliba? – váltottam inkább témát. |
Éreztem, hogy Kaiden átkarol, és ez ráébresztett arra, hogy cselekednem kell. Én vagyok itthon, tehát nekem kell csinálnom valamit azért, hogy ne a vaksötétben álljunk az este további részében a hálószoba bejáratában.
Az elemlámpa vagy gyertya igen jó ötlet volt. Sajnos az elemlámpámat nem tudtam hol keresni, valószínűleg az egyik szekrényem legbelső részén raboskodott, nem igazán szoktam használni. Arra vettem, hogyha esetleg kirándulni mennék vagy sátrazni, akkor jól jöhet, de bármennyire is szerettem volna elkiránduli a hegyre és fekve nézni a csillagokat, nem volt erre lehetőségem.
A gyertyákra gondoltam. Lehet, hogy ez túl kínos, de én igenis szerettem pár gyertyát meggyújtani fürdés közben és esetlegkikészíteni egy jó könyvet emellé.
Tehát otthagyva Kaiden karjait, hacsak nem jött velem, átmentem a fürdőbe, azt a pár lépést is sietve tettem meg és még véletlenül sem néztem a sötét nappalira.
Kissé idegesen nyitottam ki az egyik kisebb tárolót a fürdőszobában, ahonnan előhúztam egy gyufát és két illatgyertyát. Ennél jobb nem volt. Remegő kézzel meggyújtottam egy gyufaszálat, ami elsőre ugyan nem sikerült, de utána már a két gyertya kanócát is sikerült életbe hoznom.
Az egyik gyertyát, ami történetesen paradicsomlevél illatú volt, Kaiden kezébe nyomtam, a másik "téli reggel" fantázianevűt magamnál tartottam. A két gyertya hangulatosan megvilágította a fürdőszobát.
- Kész is - jegyzetem meg. |
- Nem, nem muszáj – somolyogtam. Én se tudtam volna választani egyébként.
Megköszöntem, hogy a receptet megadja. Remélhetőleg nem kell hozzá nagy szakmai tudás, ugyanis nem igazán remekeltem a konyhában. Viszont imádtam a csokis édességeket, azonban nem értem be a boltikkal. Eléggé válogatós vagyok.
A nappalin és konyhán könnyűszerrel túljutottunk. Következő állomás a fürdőszoba volt, ami tényleg nem volt valami tágas. Nem mintha az enyém az lenne – gondoltam magamban. Nőies fürdőnek mondható. Semmi rossz szándékból, csak ahogy tapasztaltam mindenhol pipere cuccok – még akkor is ha az illető, mint például Lolita – a természetesség híve. Egy-egy rúzson, szempillaspirálon azért megakadt a szemem, de úgy láttam nem viszi túlzásba a sminkelést – és nem is kell.
- Én a kádhívő vagyok. Szeretem áztatni magam meleg vízben – vallottam be, ha már szóba hozta Lolita.
Úgy eltelt az idő, hogy már villanyt kellett oltani. Hát igen, ha az ember jól érzi magát, csak úgy repül az idő. Mennyei illata volt a rózsának, meghitt hangulatot kölcsönzött a szobának. Memorizáltam a szépirodalmi könyveket, habár az én szívem a természettudományi dolgok felé húztak. Ellenben mindig is értékeltem, ha valaki szeret olvasni, sok mindent elárul egy ember személyiségéről.
Figyelmesen hallgattam Lolitát, csakhogy abba marad a beszélgetés, ahogy a fények kihunytak. Éreztem, ahogy közelebb lépett hozzám Lolita, hogy megfeszül. Nem mondhattam biztosra, de valószínűleg fél a sötéttől. Átkaroltam, éreztetve vele, hogy nincs semmi gond.
- Keressünk elemlámpát vagy gyertyát – ajánlottam fel neki nyugodt hangon. |
- Muszáj választanom? - kérdeztem. - Macskák, kutyák, nyuszik, mindenki - mosolyodtam el.
- Persze, szívesen leírom majd a receptet. Nem felejtem el - biztosítottam. Nem volt olyan nagy dolog, tipikusan könnyen elkészíthető süteménynek számított, de azért célszerű volt követni az utasításokat.
Én is kiittam a bögrém tartalmát, így a kis asztalra. El is indultunk hát a lakástúrára, a nappalin és a konyhán egyszerűen túljutottunk, hiszen azt már eddig is láthatta.
- Ez a fürdőszoba - nyitottam be az egyik nappaliból nyíló ajtón. Felkapcsoltam a villanyt és beléptem, hogy ő is beférjen. - Látja, nem túl nagy - mutattam körbe. Valóban elég zsúfolt volt a mosdókagyló, a WC, a mosógép, illetve a fürdőkád. - Sajnálom, hogy nincs állózuhany, mert imádok zuhanyozni - pillantottam rá szomorkásan a tükörképemre, a mosdókagyló feletti tükörben. - Ezt nem tudom, miért osztottam meg - kuncogtam pironkodva.
Elhagyva ezt a helyiséget, a másik ajtón mentünk be, ahol szintén felkapcsoltam a villanyt, hiszen ránk sötétedett időközben. A lakás ezen részén még jobban érezhető volt a kellemes rózsás illat, ami engem is jellemez. A háló szintén olyan kicsi volt, mint a fürdő. Két nagyobb szekrény meg egy franciaágy fért el itt. A színek itt is hasonlóak voltak, mint a nappaliban. Nem volt kint túl sok személyes holmim, csak a szokásos dolgok, könyvek, pár ékszer, ilyesmi.
- Ide majd még szeretnék egy íróasztalt, de egyelőre... - nem tudtam befejezni a mondatom, mert hirtelen elsötétült a szoba, valószínűleg áramszünet lehetett. Megdermedtem, majd feszülten közelebb léptem Kaidenhez. Bántam is én abban a pillanatban, hogy nem illik csak így belemászni más intim zónájába, hiszen amit a kígyóknál is jobban utáltam, az a sötétség volt. Meg sem bírtam moccanni egy pillanatig, csak bámultam a nagy feketeséget a szoba közepén. |
- Miket például? A macskák is lehetnek cukik, csakúgy, mint a kutyák. – magyaráztam. Egyre kedélyesebb állapotba kerültem és ilyenkor előtör a csevegő énem. – Ha már itt tartunk: macska vagy kutya párti, Lolita? – csilingelő nevét öröm volt kimondani.
- Jó recept. Esetleg megkérhetem, hogy majd írja le nekem? – igaz, én nem voltam konyhatündér, de szívesen próbálkoztam.
Az alvással kapcsolatban megint úgy éreztem kényes vizeken evezek. Nem jelentett jót, ha nem tudja kipihenni magát, azonban nem firtattam. Nem szerettem az embereket rávenni, hogy mondják el mi nyomja a lelküket, inkább ők maguk öntsék ki bánatukat.
- Kellemes – mondtam. A teát csakis melegen szerettem.
Beszélgetés közben kiürítettem csészém tartalmát, s a süteményekből is szépen pusztítottam. Vissza kell fognom magam. Kiegyenesedtem, amikor elindultunk a lakás túrára. Megmasszírozgattam derekam környékén magam. Gyorsan elmacskásodom, ha sokáig ülök vagy tétlenkedem. |
- Én is szeretem az aranyos dolgokat - jegyeztem meg szerényen. Valószínűleg imádtam volna minden apróságot az irodájában. Picit meg kellene komolyodni ilyen téren, de nem igazán ment. Mert Némó akkor is aranyos.
- Igen, én készítettem - húztam ki magam büszkén. Jól esett, hogy ízlett neki a süti. Puszta véletlen, hogy mostcsináltam, hiszen csak magamnak nem sütök semmi ilyesmit.
Ő hiába mosolyodott el, én elkomorodtam. - Nem vagyok valami jó alvó - húztam el a számat, majd gyorsan kortyoltam egyet a teából. Így legalább az epertea ízével voltam elfoglalva és nem a gondolataimmal. Kicsit forró volt és felperzselte a szájpadlásom, de az enyhe fájdalom kizökkentett.
- Nem meleg? - néztem át a bögrém pereme felett.
Hogyha kifogytunk a témából, akkor felajánlottam, hogy megmutatom a másik két szobát is, de ha még beszélgettünk, akkor erre később került sor. |
[25-6] [5-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
- 
- Ugyan dehogy - mosolyogtam rá kedvesen. Olyan aranyos volt a kérdése, hogy nem igazán bírtam visszatartani egy fogvillantást.