|
Témaindító hozzászólás
|
2017.12.04. 23:34 - |
 |
[11-1]
 Kicsit meglepődtem, hiszen úgy beszélt, mintha ezer éves élettapasztalattal rendelkezne, miközben alig volt idősebb nálam. Ez persze jelentheti, hogy már összeszedett egy életre való látásmódot és véleményt, csak furcsa volt. Csak beleegyezően mosolyogtam, de ezek szerint mindketten tudtuk, hogy a mai férfiak minél cicomásabb nőt akarnak maguk mellé választani. Én bele sem gondoltam, hogy esetleg az előttem álló férfinek tetszem-e vagy sem, olyan egyértleműnek vettem, hogy nem, hogy nem is akartam energiát elpazarolni az erről való gondolkodásra.
- Sajnálom, nem tudtam nem észrevenni őket - céloztam a hegekre. Ó, szóval katona. Szerintem láthatta is rajtam, hogy meglepődtem. Nincs katona ismerősöm. De ezek alapján egy fegyelmezett és rendszerető embernek jellemeztem volna a férfit.
Leirtam az utolsó méretet, amit a felsőtestén mértem, majd elfordultam, hogy azt az adatot is leírjam a papírra.
- Kérem, vegye le a nadrágot is. - Akkorát nyeltem, hogy szerintem Kínában is hallották. Egyszerűen belepirultam a gondolatba, de mire visszafordultam a vevőm felé, összeszedtem magam. Ilyet már ezerszer csináltam, még akkor is, ha nem egy félistentesű palit kellett méricskélnem.
- Ha gondolja, a felsőjét visszaveheti - közöltem tárgyilagosan. De nem muszáj, tettem hozzá magamban. |
 - Mind ezt mondják... Tudta, hogy akik ilyesmit állítanak magukról, azok sokkal inkább érdekes emberek, mint akik nagyra vannak azzal, amilyük szerintük van?- érdeklődtem kedvesen.
- Legalábbis én ezt tapasztaltam. Ha az emberek nem lennének olyan csökött gondolkozásúak, akkor a férfiak, ma is a magához hasonló egyszerű szépségek után érdeklődnének.- magyaráztam. Vissza gondoltam azokra az időkre, mikor én ismertem meg a feleségemet. Gyönyörű nő volt, de vissza fogott és csendes, ráadásul még csak nem is őt, hanem a nővérét szánták nekem. Ahogy megismertem a két testvért, nem volt kérdéses, hogy kit fogok magammellé választani.
Nem figyeltem oda, túlságosan a gondolataimba mélyedtem, és csak akkor tértem vissza, mikor elkezdete levenni a méreteket. Nem voltam tekintélyes izomkolosszus, de szerencsémre ez még nem is volt nálam akkora baj.
- Nem baj, amúgy is kezdett itt melegem lenni.- válaszoltam, figyelve ahogy a munkáját végzi.
- A hegek miatt, ugye?- kérdeztem mosolyogva, bár választ nem vártam.- Katona vagyok, már hosszú ideje.- feleltem, és ebben lényegében nem is volt semmi hazugság. |
Felnevettem, amikor közölte, hogy van bennem valami érdekes. - Bennem semmi érdekes nincs - cáfoltam meg kuncogva. Szavam akkor viszont elállt, mikor megláttam az izmos felsőtestet, amit nem takart semmi. Ha meglátta rajtam, akkor gyorsan bocsánatot kérgem. - Elnézést. - Önfegyelmet erőltettem magamra, hiszen profin kellett viselkednem. Ezért sem említettem a hegeket a bőrén, amik kicsit megijesztettek, de talán csak munkájában szedte össze őket. Először kicsit remegő kézzel méregettem a testtájait, de hamar belejöttem. - Bocsánat, ha hideg a kezem - szólaltam meg szórakozottan, miközben éppen precízen a két válla távolságát mértem le. Lenyűgöző volt. - Ha nem túl indim információ, megkérdezhetem, hogy mit dolgozik? - Elfordultam, hogy a lemért adatokat feljegyezhessem. |
Türelmetlenül szusszantam egyet, de ártatlan tekintetet varázsoltam magamra, mikor morcos tekintetét felém kapta.
Szórakoztatott, hogy kissé kihoztam a sodrából, pedig különösebben nem estem túlzásba, ráadásul nem szoktam ilyesmiben élvezetemet lelni. Lehet csak nagyon unatkoztam.
- Rendben, de megbízom magában annyira, hogy ne kelljen velem feltétlenül egyeztetnie. A megérzéseim jók szoktak lenni, már pedig magában van valami érdekes...- mondtam őszintén. Nem szoktam kertelni, az embereket pedig így könnyen zavarba lehetett hozni, amivel sose foglalkoztam igazán.
- Igenis.- feleltem szórakozottan odelépve, ahova kérte. Levettem magamról a vékony kabáromat, majd kibújtam a pulcsimból, végül pedig nekiálltam kigombolni az egyszerű fehér ingemet. Nem mondanám, hogy különösebben fáztam volna, így sok értelme nem is volt ennyire rétegesen öltözni.
Miután az ingemet is levettem, óvatosan ellenőriztem egy sebet, amit még múltkor szereztem egy démonnal való összetűzés alkalmával. Mostanra már csak fehér heg látszott, de lehet az se marad meg tartósabban.
Tekintetem a parvánra emeltem, majd szórakozottan a nőre. Engem nem zavart, hogy ruha nélkül voltam félig, szóval valószínübb volt, hogy inkább tőlem védte a betévedőket, mint fordítva. |
Dicsérete egy kissé meglepett, ezért szégyellősen mosolyodtam el. Örültem neki, hogy bízik bennem és én állíthatom össze a tényezőket. Először egy sötétbordó darabra gondoltam, de azt elvetettem, helyette egy sötétkék összeállítás úszott lelki szemeim elé. Eltettem a füzetet, amiben a minták voltak, s helyette egy fehér lapot varázsoltam elő egy másik fiókból. - Egy pillanat - néztem fel rá enyhe morcossággal, amint a méreteket akarta leméretni. Előtte le kellett írjam az anyagot, a fazont és a színt, amit választottam. - Leveszem a méreteket, aztán meglátjuk, hogy az általam választott fazin illik-e az ön testalkatához. Utána elárulom az öteletem - regéltem el a munka menetét. - Kérem, fáradjon oda és vegye le a fölső ruházatát. - Ebben a pillanatban esett le, hogy látni fogom alsóneműben a férfit, akinek ruhán keresztül is látszott remek alakja. Szerencsére csak akkor pirultam el, amikor elfordultam a mérőszalagokért. Megvártam, hogy a kihelyezett szőnyegre álljon a férfi, és tegye, amit tennie kell. Nem volt senki más az üzletben, de bármikor bejöhetett, ezért egy átlagos paravánt kihelyeztem a férfi elé, hogy ne lássa egyből, aki betéved. |
Türelmes tekintettel figyeltem a beszélgetésünk alatt. Néha volt, hogy alaposabban megnéztem magamnak az embereket, bár fogalmam sincs, hogy mit is kerestem. A feladat teljesítés miatt, lehetett volna szó, akár az automatikus démon kutatásról, de nem egészen erre ment ki.
Talán csak a leszármazottaim vonását kerestem mindben.
- Igen.- bólintottam a kérdésre. Igaz a nadrág nem volt annyira káros, de ha már készítettek, akkok legyen minden új.
A válaszára aprót bólintottam. Látszott rajta, hogy büszke arra, amit elért, meg tudtam érteni. Egykor még én is így álltam a dolgokhoz emberként. A legkisebb sikerélmény gondolata is örömmel töltött el. Mostanra már ez nem volt annyira jellemző, már nem érdekelt az ilyesmi.
- Elismerésem, eléggé fiatal még, de már egy komplett üzletet vezet, ez nagy tehetségre vall, azt hiszem jó helyre tévedtem.- mondtam elengeve egy halvány mosolyt.
Ráérős léptekkel követtem a pultig, ahol lefékeztem és figyeltem, hogy mi mindent pakol elém. Régebben még volt fogalmam a ruhaanyagokról, mostanra már annyi féle választék jöhetett szóba, hogy meg se próbáltam követni.
- Egyedül annyi, hogy ne legyen mintás. A mintás öltönyöktől ráz a hideg.- vontam vállat.- A szín pedig, lényegében mindegy, amíg nem rikító. Ha nem gond, a többit magára bízom.- válaszoltam a füzetet méregetve, amit felé nyújtott. - Erre nem lesz szükség, használja a fantáziáját és lepjen meg valami különlegessel.- biccentettem oldalra a fejemet.
- Esetleg mehetnénk levenni a méreteket?- érdeklődtem. Szerettem, ha gyorshaladásúak a dolgok, a túl sok időzés nem volt tökéletes az én életritmusomhoz, pedig ha valaki, akkor én aztán ráértem. |
Reméli, hogy nem zavar? Azért vagyok itt, hogy zavarjon. Ezt a kis mondatát inkább csak udvariasságnak könyveltem el.
- Nem, egyáltalán - feleltem.
- Öltöny, értem - haboztam egy keveset, mert most vettem észre, hogy milyen különleges szőkés haja és barna szakálla. - Zakó és nadrág együtt? - Muszáj voltam pontosítani, hiszen volt már olyan vevőm, aki öltönyt kért, aztán nem értette, hogy miért szeretnék nadrágot is rátukmálni.
- Igen, mindent egyedül csinálok. - Ezt volt az első, hogy beszélgetésünk alatt elmosolyodtam, még egy kis büszkeség is tükröződött az arcomon. Nagyon sokat dolgoztam, hogy most ilyen szép kis szalonban lehessek.
- Kérem, jöjjön beljebb - intettem és a pulthoz sétáltam, aminek egyik oldalára álltam, őt pedig a másikra vártam. Elővettem az egyik fiókból egy nagy könyvet, amiben az öltönyök anyaga volt felsorolva, természetesen apró mintákkal, illetve színek és fazonok is listázva voltak. Korrekt módon az árakat is feltüntettem, hogy ne érhessen senkit meglepetés.
- Van valami konkrét elképzelése? - kérdeztem izgatottan. Igen, izgatott voltam, mert szerettem munkámat. - Ha nincs, akkor nézze meg ezt a könyvet bátran, - nyújtottam neki át a füzetet, - illetve én is tudok segíteni. Már volt is elképzelésem, hogy mi illene a stílusához, persze csak külső alapján tudtam ítélni. |
Kissé meglepett, hogy fiatal női hangtól érkezik a válasz köszönésemre, szóval csak akkor kaptam el tekintetem nézegelődésem közben, hogy végig mérjem. MIután beléptem, eléggé lekötött a figyelmem a berendezés, mint maga az ember, akivel az öltönyömetakarom csináltatni.
Gyors mustra volt, szinte feltűnés mentes. Bájos és szelíd arcú nő állt tőlem nem olyan messze.
Ahogy elnéztem, ő az a fajta volt, aki melett, ha elmennek az utccán, akkor észre se veszik. Ez leginkább talán a kisugárzásából adódott, volt egy olyan érzésem, hogy nem szerti különösebben a feltűnést, ami a mai világban kissé üdítően hatott rám.
- Remélem nem zavarok...- futott tekintetem arra a ruhára, amin dolgozott, mielőtt még bejöttem volna.
- Öltönyt szeretnék készítettni.- válaszoltam tömören, mivel nem éreztem szükségét további magyarázkodásnak. Ugyan, nem mondott még semmit én közben mégis beljebb léptem, újra körbejáratva a tekintetem.
- Egyedül? Maga készít itt mindnet?- érdeklődtem szemeimet vissza irányítva arcára ismét. |
Ez a nap is olyan volt, mint a többi. Korán keltem, mert munka előtt szerettem volna egy kicsit olvasni. Már ezerszer elolvastam a Büszkeség és balítéletet, de egyszerűen nem tudtam megunni. Ezért egy kávé mellett pár fejezeten végigrágtam magam, majd viszonylag gyorsan összekészülődtem és lementem az üzletbe. Ezért volt jó, hogy a varroda felett laktam, nem kellett órákkal a kezdés előtt felkelnem, hogy időben beérjek a munkahelyemre.
Nyitás után pár perccel már jött is egy hölgy a báli ruhájáért, amit tegnap fejeztem be neki. Szerencsére elégedett volt a kék bársony és ezüstös csipke alkotta ruhakölteménnyel és busás árat hagyott itt cserébe. Megnéztem a feljegyzéseimet, hogy miket kell ma még megcsinálnom, szerencsére semmi határidő nem volt feljegyezve erre a hétre, de azért szerettem előre dolgozni és nem megvárakoztatni a vevőket. Egy kordbársony anyagú zakónak kezdtem bele, amit új tulajdonosa jövő hét kedden szeretett volna megkapni, de elég jól haladtam vele, így úgy tippeltem, hogy már e hét végén is tud jönni érte.
Egészen belemélyedtem a munkába, amikor a bejárat feletti csengettyű jelezte, hogy valaki belépett a varrodába.
- Jó napot kívánok! - köszöntem automatikusan miközben elvarrtam a szálat, s csak akkor néztem fel. Egy igen jóképű férfi állt a bejáratnál, aki látszatra nem volt sokkal idősebb nálam. Érdeklődve felálltam a varrógéptől.
- Miben segíthetek? - Akaratlanul is lesimítottam szoknyám, amit magamnak készítettem, s azt sem vettem észre, ahogy kicsit ideges mozdulattal a fülem mögé tűrtem kontyomból kiszabaduló hajszálakat. Volt valami a férfiben, ami megfogott. Nem, nem szerelem első látásra, (vagy ki tudja) egyszerűen csak vonzotta a szememet. |
Mai napra nem akadt semmi különösebb dolgom, szóval gondoltam kissé átrendezem a ruhásszekrényem tartalmát, elvégre kell a látszat, igaz sokszor legszívesebben ott hagynám mindenhol a cuccaimat.
Miközben sorra túrtam végig az évek során felhalmozott holmikat, meg akadt a szemem, az egyetlen öltönyömön.
Kíváncsian vettem elő, mivel már nem is tudtam mikor hortam utoljára, de a kíváncsiságomat hamar elüldözte a szörnyülködés.
A kednev öltönyöm egy része ugyanis cafatokban lógott. Tény, hogy nem mai darab volt, de azért nem gondoltam volna, hogy állásában ennyire tönkremegy.
Mindenesetre legalább kitaláltam magamnak mára a programom. Kell egy öltönyt szereznem.
Eszembese jutott az, hogy esetleg butikban megveszem a már kész darabot, sokkal jobban szerettem, ha személyre szabták, bár ez lehet kissé sznob módja. Viszont, inkább töltöttem el méretlevétellel az időmet, mint próbákkal, amikre az eladók vesznek rá, a nők kölünösen lelkesek tudtak lenni, ami néha kifejezetten bosszantó volt.
A régi öltönyt végül a kukába dobtam, majd felkapva mindazt, amire szükségem lehet, elindultam, hogy keressek magamnak egy szabót. A városban már jó ideje laktam, de eddig nem igazán volt alkalmam megnézni az üzleteket, éppen ezért tanácstalnul barangoltam az utccákon. Biztos voltam benne, hogy valahol találok, addig pedig sétálok egyet és nézegelődök.
Talán egy órát lehettem kint, mikor végre megakadt a szemem, egy szolid kis üzleten. Elégedetten nyugtáztam magamban, hogy sikerült afelderítés, majd habozás nélkül be is léptem.
- Jó napot!- köszöntem magam mögött becsukva az ajtót. |
|
[11-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Kicsit meglepődtem, hiszen úgy beszélt, mintha ezer éves élettapasztalattal rendelkezne, miközben alig volt idősebb nálam. Ez persze jelentheti, hogy már összeszedett egy életre való látásmódot és véleményt, csak furcsa volt. Csak beleegyezően mosolyogtam, de ezek szerint mindketten tudtuk, hogy a mai férfiak minél cicomásabb nőt akarnak maguk mellé választani. Én bele sem gondoltam, hogy esetleg az előttem álló férfinek tetszem-e vagy sem, olyan egyértleműnek vettem, hogy nem, hogy nem is akartam energiát elpazarolni az erről való gondolkodásra. 
- Mind ezt mondják... Tudta, hogy akik ilyesmit állítanak magukról, azok sokkal inkább érdekes emberek, mint akik nagyra vannak azzal, amilyük szerintük van?- érdeklődtem kedvesen.